Újabb legenda az MLSZ fórumán: Fazekas László is az előadók között

Vágólapra másolva!
2011.02.25. 09:20
Egy spanyol legenda (Fernando Hierro) után egy újabb magyar csillag is ott lesz a Magyar Labdarúgás Fóruma előadói között: a 92-szeres válogatott Fazekas László is megosztja gondolatait, tapasztalatait a résztvevőkkel a Papp László Budapest Sportarénában megrendezendő konferencián, február 28-án.

Második a magyar válogatottságok számában a labdarúgók között – ez mindent elárul képességeiről. A nemzeti mezt 92 alkalommal magára húzó egykori Újpest- és Antwerp-gólzsák, Fazekas László két évtizedes, fényes labdarúgó-karriert tudhat magáénak: „Kapa” olimpiai bajnok (1968), európai ezüstcipős (1980), kilencszeres magyar bajnok (az NB I-ben 408 mérkőzésen 254 gólt szerzett), háromszoros kupagyőztes, háromszoros gólkirály, és a pályán kívül is bőven szerzett rutint – érdemes hallgatni szavára.

Fazekas László belgiumi tapasztalatait is megosztja 
az érdeklődőkkel a fórumon (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Fazekas László belgiumi tapasztalatait is megosztja az érdeklődőkkel a fórumon (Fotó: Németh Ferenc – archív)

Visszavonulása után Fazekas egy évtizedig edzősködött Belgiumban, vezette többek között az Aalst, a Harelbeke és az Antwerp csapatát is, egy ízben az ország legjobb trénerének választották – nem kis elismerés a kluboknál mutatott teljesítményért!

Gazdag belgiumi tapasztalatai ellenére mindössze egyszer, rövid ideig vállalt munkát edzőként Magyarországon – Mészöly Kálmán másodedzője volt a válogatottnál 1994–1995-ben –, és bevallása szerint sokkal jobban megbecsülték a belgáknál, mint itthon.

„Furcsállom, hogy a gödörben lévő magyar futballban egyszer sem próbáltak ki engem. Ez az egyetlen fájó pontja az életemnek” – mondta a 60. születésnapja alkalmából készített interjúban a Nemzeti Sportnak. Az, hogy nincs benne a hazai „keringőben”, egyben azt is jelenti, hogy – rengeteg tapasztalattal felvértezett és megbecsült szakértőként – egyfajta külső nézőpontot is át tud adni hallgatóságának.

A labdarúgás társadalmi és üzleti kérdéseivel foglalkozó találkozó február 28-án, hétfőn délelőtt négy szekcióban (Társadalmi bázis, Társadalmi kapcsolódások, Feltételrendszer és fenntarthatóság, Labdarúgás és üzlet), délután pedig plenáris ülés keretében ad áttekintést a továbblépés területeiről, irányairól. Egyidejűleg valódi beszélgetésre, gondolatcserére invitálja a résztvevőket.

Az esemény nyilvános, mindössze előzetes regisztráció szükséges a részvételhez. A teljes program megtekintéséhez és a regisztrációhoz kattintson a labdarugasforuma.hu weboldalra.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.13. 08:57
Ezek is érdekelhetik