Válogatott: Igaz András a Sahtar-Arsenal BL-meccsen járt továbbképzésen

Vágólapra másolva!
2010.11.09. 12:18
Igaz András, az MLSZ szervezési csoportjának vezetője az UEFA meghívására megfigyelőként vett részt a múlt heti Sahtar Doneck–Arsenal Bajnokok Ligája-mérkőzésen, hogy tanulmányozza a szervezési feladatokat, megoldásokat – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.
Az UEFA KISS (Knowledge and Information Sharing Scenario) program keretében az európai szövetség kiválasztott szakembereket lát vendégül az őszi BL-mérkőzéseken. A magyar válogatott találkozóinak szervezéséért felelős Igaz András az ukrán Sahtar ötvenegyezer néző befogadására alkalmas stadionjába kapott meghívást a múlt héten, és itt testközelből tanulmányozhatta a legrangosabb labdarúgó klubtorna mérkőzésének szervezését.

Igaz András az MLSZ honlapjának elmondta: a szolgálatkész, alázatos hozzáállás mellett a szervezésben dolgozó szakemberek megfelelő száma és hozzáértése, illetve az európai szintű infrastrukturális háttér szükséges a mérkőzések megfelelő lebonyolításához.

„Doneckben ez adva volt. Jó volt látni, hogy mindenki a magáénak érzi az eseményt, és hozzáteszi a maga részét a szervezés során. Természetesen ezt idehaza is elvárjuk majd a rendezvények kivitelezésekor” – nyilatkozta Igaz András.

A továbbképzést 2011. januárjában egy konferencia zárja. Az UEFA székhelyén tartandó megbeszélésen az MLSZ munkatársa is részt vesz, és megvitatja tapasztalatait az UEFA, valamint a nemzeti szövetségek szakembereivel.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik