Válogatott: Orbán Viktor meglátogatta a magyar csapatot

Vágólapra másolva!
2010.09.03. 19:04
A svédek elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar válogatott tagjainak Orbán Viktor miniszterelnök személyesen is sok szerencsét kívánt ma délután – írja az mlsz.hu.

Válogatottunk ma este 20 órakor megkezdi a 2012-es Európa-bajnokság selejtezősorozatát, Egervári Sándor együttese a stockholmi Rasunda Stadionban lép pályára a házigazda svéd együttes ellen.

A szövetségi kapitány már délelőtt kihirdette kezdőcsapatát, majd délután egy utolsó taktikai megbeszélésen ismételte át a játékosokkal feladataikat. A megbeszélés előtt meglátogatta az együttest Orbán Viktor miniszterelnök is, aki Csányi Sándor MLSZ-elnök és Berzi Sándor alelnök társaságában érkezett meg a csapat szálláshelyére.

A kormányfő néhány perces ott-tartózkodása alatt sok sikert kívánt a labdarúgóknak, s elmondta: futballtudást tekintve biztosan nincs különbség a két csapat játékosai között, a találkozó sorsa elsősorban fejben dől majd el, s ha a magyar játékosok hisznek a tudásukban, akkor nem történhet baj az összecsapáson.

A taktikai értekezlet után rövid csendes pihenő szerepelt a programban, majd a csapat busza elindult a mérkőzés helyszínére, a Rasundába.

Legfrissebb hírek

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 15:46

A halászléhez a Nemzeti Sportot olvasta a miniszterelnök

Egyéb egyéni
2025.07.03. 18:04

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

„Ide neked az oroszlánt is!” – Orbán Viktor is üzent Pécsi Árminnak

Angol labdarúgás
2025.06.07. 19:05
Ezek is érdekelhetik