Labdarúgás: felavatták a Buzánszky Jenőről elnevezett stadiont

Vágólapra másolva!
2010.09.06. 00:19
Szeptember 5-én, vasárnap délelőtt Dorogon szép számú ünneplő közönség előtt Tittmann János polgármester és Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja közösen leplezte le a stadion bejárata fölötti, új névtáblát – adta hírül az mlsz.hu.

A tábla ezentúl fennen hirdeti, hogy a stadiont Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadionnak hívják. Az ünnepségen jelen volt többek között Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke, a Magyar Labdarúgó-szövetség képviseletében Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó, Walter Desch a Rajnai Labdarúgó-szövetség elnöke és Lévai Ferenc a Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó-szövetség elnöke, továbbá Szalma József a Buzánszky Jenő Labdarúgó Utánpótlás-nevelési Alapítvány elnöke. A stadion bejárata fölötti új táblát Tittmann János polgármester és Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja közösen leplezte le.

Jenő bácsi a ceremóniát követő beszédében elmondta: nagy örömmel és büszkeséggel tölti el az a tudat, hogy Dorog városában nagy megbecsülés övezi őt, és elismerik a város futballjáért tett tevékenységét. Hozzátette, bízik abban, hogy egyszer még lesz olyan hazai labdarúgó, aki ebben a stadionban kezd el futballozni, és később eljut a válogatottságig, sőt a világbajnokságon is szerepel majd magyar színekben.

Dorogon egy másik, egy vadonatúj műfüves kis pályát is felavattak vasárnap. A német Fritz Walter Alapítvány és Dorog Város Önkormányzata egyaránt 10-10 millió forint összeggel járult hozzá a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán felépült 20x40 méteres gyakorló pálya felépítéséhez. A műfüves pályát ezek után rögtön birtokukba vették a 7-8 éves gyerekek, akik az első dorogi Buzánszky-kupán játszottak a helyezésekért és a díszes vándorserlegért.

Az első Buzánszky-kupa eredményhirdetésekor valamennyi gyermek aranyérmet, oklevelet és csokoládét kapott, az 1–3. helyezett gárdák egy-egy serleget is hazavihettek. A győztesnek járó vándorserleg egy évre a nyergesújfalui Zoltek SE vitrinjébe kerül.

Legfrissebb hírek

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
35 perce

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
23 órája

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:03

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:52

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 12:23

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
Tegnap, 11:08

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
Tegnap, 10:25

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:54
Ezek is érdekelhetik