U17: a mieink kikaptak Romániától, így ezüstérmesek lettek

Vágólapra másolva!
2010.08.07. 20:42
Szombaton délután Telkiben rendezték a Nemzetközi Ifjúsági Torna döntőjét, amelyen a magyar U17-es válogatott Románia korosztályos csapatával mérkőzött meg. A végig kiegyenlített mérkőzésen a románok szerezték az egyetlen gólt, ezzel megnyerték a tornát, míg Tuboly Frigyes együttese ezüstérmes lett.

A jelentős érdeklődés, közel telt ház előtt megrendezett összecsapáson a magyar válogatott a Gelei Vince – Botka Endre, Kelemen Márk, Zsirai Martin (Szilvási Péter, 55.), Füredi Patrik – Sipőcz János (Bese Barnabás, 41.) Halmai Ramon, Farkas Aurél (Kaiser László, 55.), Huller Ádám – Szécsi Márk, Novothny Soma (Kiprich Dániel, 67.) összetételben szerepelt.

A találkozó végig kiegyenlített játékot hozott, az első félidőben egyik csapat sem adta fel a biztonságos védekezést, ezért keveset forogtak veszélyben a kapuk. A fordulás után a románok gyorsan vezetést szereztek, Robert Dragan maradt egyedül a magyar kapu előtt, és közelről a hálóba passzolt. A folytatásban a mieink mezőnyfölényre tettek szert, ám a támadásainkat nem sikerült góllal befejezni. Románia 1–0-ra megnyerte az összecsapást, megszerezve a 30 éves múltra visszatekintő torna aranyérmét.

A mérkőzés után Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, Nyilasi Tibor, a szövetség sportigazgatója, illetve Dunai Antal, Gelei József és Ráckeve polgármestere, Dávid László adta át a díjakat. A torna legjobb kapusának járó elismerést az ír Joe Coll, a legjobb góllövőnek járó díjat a belga Benito Raman vehette át.

„Tipikusan döntőjellegű volt a mérkőzés, kevés lehetőséggel és egyetlen góllal, amelyet végül a románok lőttek. A játék képe alapján ezt a találatot mi is szerezhettük volna, hiszen végig kiegyenlített volt a mérkőzés, egyenlő erők csatáját hozta a találkozó. Úgy érzem, a döntetlen mindenképpen reálisabb eredmény lett volna. Nyolc nagyon erős csapat érkezett a tornára, kiegyensúlyozott volt a mezőny. Büszke vagyok játékosaimra, mert megérdemelten szerezték meg az ezüstérmet" – nyilatkozta Tuboly Frigyes szövetségi edző a találkozót követően.

 U17, NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI TORNA
Döntő
Magyarország–Románia 0–1
A 3. helyért
Szerbia–Írország 3–0
Az 5. helyért
Izrael–Horvátország 3–2
A 7. helyért
Belgium–Csehország 2–1

 

Legfrissebb hírek

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
5 órája

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
6 órája

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2025.07.07. 13:19

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03
Ezek is érdekelhetik