– Amikor kinevezték, nem is az előttünk álló Európa-bajnokságról, hanem a kétezer-tizennégyes brazíliai vb-ről beszélt, és valami olyasmit mondott, hogy oda szeretne eljutni a válogatottal, és arra már minden esélyünk meglesz.
– Akkor rögtön tegyük helyre ezt az állítólagos kijelentésemet, amelyet azóta már többen is idéztek, és amelyet alighanem sokan félreértettek. Én úgy fogalmaztam, hogy a világbajnoki selejtezőkön reálisabb esélyünk lehet a továbbjutásra, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. Nem ígérgettem, nem jósoltam, egyszerűen elmondtam, amit érzek. Azért dolgozunk napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, hogy egyre erősebbek legyünk, egyre jobban összeérjen a csapatunk, és hogy mindenki ellen a győzelem reményében léphessünk pályára. Félévente várok javulást és előrelépést. De ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem fontos számunkra az előttünk álló Eb-sorozat.

– Ha már a vb-ről beszélünk: látott-e bármilyen meglepőt Dél-Afrikában?
– Taktikailag semmi ilyesmit nem tapasztaltam, ugyanakkor két érdekes dologra felfigyeltem. Az egyik, hogy a nagy futballnemzetek közül az angolok, az olaszok és a franciák mennyire fáradtan, fásultan érkeztek a világbajnokságra. Ez intő jel lehet a FIFA illetékesei számára is, lehet, hogy meglepő lesz, amit mondok, de a vb évében limitálni kellene a kulcsjátékosok szereplését, hogy ne ilyen kifacsart állapotban érkezzenek a nagy eseményre. Persze pontosan tudom, hogy ez lehetetlen, hiszen a klubok rengeteg pénzt áldoznak a játékosokra, és bolondok lennének pihentetni a sztárokat. A másik érdekesség pedig az volt, hogy a dél-amerikaiak és az afrikaiak mennyivel kreatívabbak és mennyivel játékosabbak az európaiaknál. Ők hagyják az egyéni képességeket is érvényesülni, nem pusztán csapatban gondolkodnak, mint Európában.

– Akkor az igazi futballról ugorjunk egy nagyot vissza a magyar labdarúgásra. A második fordulóból hány meccset látott szombaton?
– Láttam a televízióban a Honvéd–MTK-t és a Kecskemét–Fradit. Aki ismeri a pályafutásomat, tudja, hogy Kispesten nevelkedtem, így ez a klub mindig is fontos marad a számomra. Sajnálattal láttam, hogy az általam is figyelt Debreceni András, aki végre a kezdőcsapatban kapott helyet, pillanatok alatt a kiállítás sorsára jutott. S ugyancsak sajnáltam a Honvédot, amely most nemcsak pontokat veszíthet, hanem szimpátiát is a saját szurkolói körében. A kecskeméti találkozó jobb volt a délutáninál, a közönség alighanem jól szórakozott, és én is örömmel figyeltem például Tököli Attila játékát. Ő az elmúlt tíz év egyik legjobb csatára itthon, s természetesen figyelemmel kísérem teljesítményét, mint ahogy Szabics Imréét, Szalai Ádámét is. Mindenki előtt nyitva a kapu, szeretném a klubok segítségét is kérni a munkámhoz, és nem üres szólamként mondom, hogy fogjunk össze. Új elnökség irányítja labdarúgásunkat, hiteles emberek kerültek a sportág élére, szerepet vállalt Nyilasi Tibor, Both József, és ki merem jelenteni, hogy a sportág áttörési ponthoz érkezett. Ebben jutott nekem fontos szerep.

– Mindjárt azzal kezdte a munkát, hogy visszaszerezte a sportág számára Gera Zoltánt.
– Nagyjából öt órát beszélgettem vele Londonban, éreztem rajta, mennyire megkönnyebbült. Alig várta, hogy újra a válogatott rendelkezésére állhasson, s én fontos szerepet szánok neki.

– Ha most vasárnap délután azt kérdezem, tudja-e a szerdai, angolok elleni összeállítást, mit mond?
– Azt, hogy nagyjából kilencven százalékban már tudom, kik lépnek pályára Londonban.

– Csak annyit áruljon el: avatunk újoncot?
– Igen, de most ne kérdezze, hogy ki lesz a jobb-bekk vagy a balszélső. Elégedjen meg annyival, olyan válogatottat építünk, amelyben egymásért is küzdenek majd a játékosok. Egymásért, és némi pátosszal, a hazáért.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!