U18-as válogatott: két góllal kikaptunk az osztrák együttestől

Vágólapra másolva!
2010.05.19. 19:11
U18-as válogatottunk szerdán Sopronban mérkőzött meg Ausztria korosztályos együttesével. Zsivoczky Gyula szövetségi edző csapata már az első percben hátrányba került, a találkozó utolsó félóráját pedig tíz emberrel játszotta le, a mérkőzést az osztrákok 3–1-re nyerték.

Zsivoczky Gyula a Nacsa Péter (Jova Levente a 46. percben) – Baráth Botond, Otigba Keneth, Ízing Martin (Szvoboda Szabolcs a 70. percben), Farkas Márk – Tisza Kálmán (Németh László a 46. percben), Kovács István (Kalász Milán a 77. percben), Szolnoki Roland (Deutsch Bence a 65. percben) – Skriba Máté, Tóth Lajos (Vernes Richárd az 59. percben), Czár Richárd (Baracskai Roland a 46. percben) összeállításban szerepeltette együttesét.

A találkozó nem indult jól a mieink számára, az osztrákok egy nagy védelmi hibát kihasználva már az 1. percben vezetéshez jutottak. Ezt követően mezőnyfölénybe került válogatottunk, de csak egy lesgólt sikerült elérnünk a szünetig. A fordulás után úgy tűnt, sikerülhet az egyenlítés, de hiába alakítottak ki helyzeteket játékosaink, egy újabb védekezési hibát is kihasználtak a vendégek és két gólra növelték előnyüket. A 62. percben egy fegyelmezetlenség után Otigba Keneth megkapta második sárga lapját, ám a mieink emberhátrányban is fölényt tudtak kiharcolni. Az osztrákok azonban ismét betaláltak, így a 77. percben Skriba Máté gólja már csak a szépítésre volt elég, a találkozó 3–1-es osztrák győzelemmel ért véget.

„Mezőnyben végig egyenrangú ellenfelei voltunk a dinamikusan, gyorsan játszó osztrákoknak, még tíz emberrel is többet támadtunk a vendégeknél – mondta a találkozó után az mlsz.hu-nak Zsivoczky Gyula szövetségi edző. – Az utolsó passzokat azonban rendre elrontottuk, a helyzetek kihasználásban egyértelműen jobban voltak az osztrákok, persze azt is hozzá kell tenni, két góljukat is a saját védelmünk hozta össze. Tesztmeccset játszottunk, ezért messzemenő következtetéseket nem szabad levonni a látottakból, ezzel együtt figyelmeztető jel ez a vereség, és meg kell jegyeznem, hogy több futballistám sem a tőle elvárt játékot nyújtotta, a későbbiekben nem megyek el szó nélkül hasonló produkció mellett. A románok és az osztrákok elleni mérkőzések után egyre inkább tisztul a kép, hogy kikre számíthatok a későbbiekben.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.24. 18:54

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06
Ezek is érdekelhetik