Női labdarúgás: válogatottunk kétgólos győzelmet aratott Szlovénia felett

Vágólapra másolva!
2010.05.05. 18:11
A magyar női labdarúgó-válogatott Zalaegerszegen felkészülési mérkőzésen kétgólos győzelmet aratott Szlovénia felett. Csapatunk számára ez a találkozó jelentette a május 20-i főpróbát, amikor Ukrajna ellen lépnek majd pályára legjobbjaink világbajnoki selejtezőn.

A mieink taktikus, kombinatív játékával a szlovénok nem tudtak mit kezdeni, a magyar válogatott végig jelentős fölényben játszott, és már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert – adta hírül a szövetség honlapja, az mlsz.hu. Az első 45 percben mindkét gólunkat Fogl Katalin szerezte, majd a fordulás után Méry Rita is bevette az ellenfél kapuját, a szlovénok erejéből csak egy szépítő találatra futotta. Válogatottunk magabiztosan és megérdemelten győzte le ellenfelét, a mutatott teljesítmény mindenképpen biztató az ukránok elleni idegenbeli vb-selejtező előtt.

„Fegyelmezett, időnként nagyon jó játékkal magabiztos győzelmet arattunk. A védelem kiválóan teljesített, a kontráink jól ültek, megérdemelten vezettünk már a szünetben két góllal. Az Ukrajna elleni taktikát gyakoroltuk, és tökéletesen visszakaptam a játékosoktól, amit előzetesen kértem tőlük. Ezúttal nem volt gyenge pontunk, minden játékos kiváló teljesítményt nyújtott, és önbizalom-növelő sikert értünk el. Ilyen játékkal az ukránok elleni vb-selejtezőt is eredményesen zárhatjuk" – nyilatkozta a mérkőzést követően Vágó Attila.

Vágó Attila szövetségi edző Szőcs Réka – Szeitl Szilvia (Tálosi Szabina, a 46. percben), Tóth II Alexandra (Tóth I Alexandra, 60. percben), Demeter Réka, Krenács Lilla (Rudán Andrea, a 65. percben) – Smuczer Angéla, Rácz Zsófia – Fogl Katalin (Jakab Réka, a 46. percben), Vágó Fanny, Gál Tímea (Tóth Gabriella, a 46. percben) – Pádár Anita (Méry Rita, a 68. percben) összeállításban szerepeltette együttesét.

ZALAEGERSZEG, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Szlovénia 3–1 (2–0)
Legfrissebb hírek

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
9 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
2025.07.07. 23:05

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
2025.07.06. 23:03

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21

Pro licences szakember vette át az ETO női csapatának irányítását

Labdarúgó NB I
2025.06.21. 20:55

Történelmi idényen van túl az FK Csíkszereda női futballcsapata

Minden más foci
2025.06.12. 21:36

Nem bírt Fehéroroszországgal, kiesett a C-ligába a magyar női válogatott

Magyar válogatott
2025.06.03. 21:58

A magyar válogatott 97. percben kapott góllal maradt alul a szerbekkel szemben a női NL-ben

Magyar válogatott
2025.05.30. 21:36
Ezek is érdekelhetik