MLSZ: Berzi szerint az új alapszabály a hatékonyabb működést szolgálja

Vágólapra másolva!
2010.05.27. 13:21
Berzi Sándor, a Fehérvár FC Kft. ügyvezetője szerint az alapszabály módosítása egy hatékonyabban működő Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) munkáját szolgálná.   

„Ugyanannyira lesz nehéz leváltani a vezetőket, mint ahogyan az eddig is volt" – nyilatkozta az MTI-nek a módosítások kidolgozásában részt vett Berzi arra reagálva, hogy a Népszava csütörtöki számában azt írta: ha a szervezet június 14-i közgyűlése elfogadja a változásokat, a jövőben gyakorlatilag lehetetlen lesz leváltani a vezetőket. A közgyűlés által megválasztott vezető visszahívásáról ugyanis akkor szavazhatnának a küldöttek, ha ezt az MLSZ száz tagja együttesen kezdeményezi vagy a közgyűlésen a küldöttek 30 százaléka erre tesz javaslatot. Ezután titkos szavazás következik, a visszahíváshoz az eddigi kétharmaddal szemben a szavazatok háromnegyede szükséges.

A módosító javaslatok szerint, amelyeket az elnökség és a Videoton terjeszt be, 50 jelölést kell összegyűjteni az eddigi 35 helyett ahhoz, hogy valaki MLSZ-elnökjelölt legyen vagy más vezető tisztségre pályázhasson. Az elnökség létszáma az eddigi 15-ről 9-re módosulna.

Amennyiben elfogadják a tervezetet, újdonság lesz az is, hogy az eddig önálló megyei szövetségek 2011. január 1-jétől szervezeti egységekként működnek tovább, munkájukat az igazgatók irányítják, a rendszer működését a főtitkár felügyeli.

„A megyei szövetségek ezzel nem veszítik el a jelentőségüket, szinte ugyanazokat a feladatokat látnák majd el, mint korábban, csak most egy központi kontroll, az MLSZ felügyelete mellett" – tette hozzá Berzi, aki 1990-től 1996-ig, majd 1998-tól 2006-ig töltötte be az MLSZ főtitkári posztját.

Az MLSZ elnöki posztjára jelenleg egyetlen jelölt van, Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. Berzi elmondta: a kidolgozott módosítási javaslatok tükrözik Csányi elképzeléseit is.

Az üzletember már korábban jelezte, hogy kisebb elnökséggel szeretne dolgozni. Hogy kik kerülhetnek majd be a vezetőségbe, Berzi azt mondta: „Akiket megszavaznak."   

A tervezet szerint bővül az MLSZ elnökségének hatásköre, a testület dönt a jövőben a szövetségi kapitány, a sportigazgató és a nemzetközi igazgató mellett a megyei szövetségek elnökeinek és elnökségeinek kinevezéséről, valamint visszahívásáról. Létrehoznák az MLSZ-en belül a belső ellenőrzést, ez az osztály a felügyelőbizottság alá tartozik. Míg a felügyelőbizottság a szövetségtől független, a belső ellenőrzés munkatársai felett a munkáltatói jogokat az MLSZ elnöke gyakorolja.

Az alapszabály-módosítás után július 6-án tart rendkívüli közgyűlést az MLSZ, ekkor választhatják meg elnöknek Csányi Sándort.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
14 órája

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
14 órája

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
15 órája

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
16 órája

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
17 órája

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
18 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
18 órája

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
21 órája
Ezek is érdekelhetik