U21-es válogatott: a Brescián is áll, hogy Vass játszik-e a selejtezőkön

Vágólapra másolva!
2010.04.26. 09:20
Egervári Sándor, az U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője a helyszínen figyelte meg Vass Ádám játékát a Brescia és a Reggina Serie B-s bajnokiján (0–0).

„Ádámot az 58. percben lehozták, taktikai csere volt, de nyilván közrejátszott az edző döntésében az is, hogy közepesen teljesített, a két mellette szereplő futballista kissé jobban játszott – értékelt a szakember. – Fontos lett volna a győzelem, mert nem mindegy, hogy befutnak-e az első két, egyenes feljutást garantáló helyre, vagy részt kell venniük a rájátszásban. Nemcsak a Brescia, a válogatott szempontjából is fontos a kérdés, hiszen a klub akkor engedné el gond nélkül a május végi, Norvégia elleni U21-es felkészülési mérkőzésre, ha addigra véget érne a bajnoki program. A Serie B-s osztályozók az idő tájt még tartanak, bizonytalan, hogy számíthatnánk-e Ádámra, ha a Brescia még áll a versenyben. Szakmai és elvi álláspontunk, hogy akit felkészülési meccsen nem tudunk kipróbálni, arra a nyári és az őszi Eb-selejtezőkön sem építhetünk."

Legfrissebb hírek

Az MU megállapodott Mbeumóról; Luis Díaz közölte a Liverpoollal távozási szándékát – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
8 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
14 órája

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
14 órája

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
17 órája

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
19 órája

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
2025.07.17. 14:14

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
2025.07.17. 08:56

Aratásképtelenség és kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 08:11
Ezek is érdekelhetik