U19-es válogatott: két edzőmeccs Montenegró ellen

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.04.05. 13:59
Címkék
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott két felkészülési mérkőzést is játszik Montenegró ellen – erről az MLSZ hivatalos honlapja adott hírt.

A május 3. és 8. között Tatabányán és Telkiben megrendezésre kerülő Európa-bajnoki elitkörre készülő U19-es válogatottunk futballistái hétfőtől háromnapos összetartáson vesznek részt Tatabányán. Szapor Gábor együttese számára ez már a felkészülés utolsó szakasza, amelyben két edzőmeccset is játszanak: válogatottunk kedden 16 órakor Tatabányán, szerdán 15 órai kezdettel pedig Telkiben lép pályára Montenegró korosztályos legjobbjai ellen.

„Ezen a két mérkőzésen már egyértelműen azt a játékrendszert alkalmazzuk, amelyet az elitkör találkozóin fogunk – mondta el a szövetség honlapjának Szapor Gábor szövetségi edző. – Az itt mutatott teljesítményeknek fontos szerepük lesz a keretszűkítés során is, hiszen a jelenlegi huszonnégy játékosból csak tizennyolcat nevezhetünk a tornára.”

Az elitkörben Görögország, Románia és Portugália lesz csapatunk riválisa, és a mieink mindhárom mérkőzésére (május 3-án a görögök, 5-én a románok, 8-án pedig a portugálok ellen) Tatabányán kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik