Szalai Ádám helyet kapott Koeman keretében

Vágólapra másolva!
2010.02.19. 18:11
null
(Fotó: Németh Ferenc)
Kihirdette 24 fős bő keretét Erwin Koeman, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az oroszok elleni, március 3-án Győrben sorra kerülő felkészülési mérkőzésre. Erről az mlsz.hu adott tájékoztatást.

Válogatottunk március 3-án Győrben játssza idei első mérkőzését a világbajnokságról csak a pótselejtezőn lemaradó Oroszországgal.

A FIFA világranglistán 13. helyezett csapat ellen pedig Erwin Koeman szövetségi kapitány kijelölte 24 tagú, bő keretét. A holland szakember elmondta:  körülbelül egy hét múlva szűkíti ja listát 18 fősre.

Játékosaink március 1-jén, hétfőn találkoznak az MLSZ telki edzőközpontjában.

Egyelőre úgy néz ki, hogy az összetartáson ott lehet Szalai Ádám, a Mainz futballistája, Koman Vladimirnak azonban még várnia kell a meghívóra. A sokak által a csapatba követelt játékosra fontos utánpótlás-mérkőzés vár az olaszok ellen.

Ami az ellenfelet illeti: a szerdán a török szövetséggel szerződést kötött, augusztustól a félholdasokat irányító, de most még orosz kapitány, Guus Hiddink 19 játékossal jön Magyarországra. A keretben többek között ott van az Arsenal sztárjátékosa, Andrej Arsavin, vagy éppen a Tottenham Hotspurt erősítő Roman Pavljucsenkois.

A felkészülési mérkőzésre a jegyárusítás hétfőn kezdődött meg a szokott helyeken, az ország valamennyi IBUSZ-irodájában. A belépőket 1500, 2000, 2500, 4000, 5000 és 6000 forintos áron lehet megvásárolni.

A MAGYAR KERET
Kapusok: Fülöp Márton (Sunderland), Köteles László (Racing Genk), Király Gábor (1860 München)
Védők: Szélesi Zoltán (DVSC-TEVA), Bodnár László (DVSC-TEVA), Gyepes Gábor (Cardiff City), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Vanczák Vilmos (FC Sion), Bodor Boldizsár (Roda JC), Horváth Gábor (Videoton FC), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA)
Középpályások: Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Huszti Szabolcs (Zenit Szentpétervár), Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven), Halmosi Péter (Szombathelyi Haladás), Tóth Balázs (Racing Genk), Dárdai Pál (Hertha BSC), Vadócz Krisztián (Osasuna), Tőzsér Dániel (Racing Genk), Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers)
Támadók: Rudolf Gergely (DVSC-TEVA), Priskin Tamás (Queens Park Rangers), Torghelle Sándor (Augsburg), Szalai Ádám (Mainz)
AZ OROSZ KERET 
Kapusok: Igor Akinfejev (CSZKA Moszkva), Vlagyimir Gabulov (Dinamo Moszkva)
Védők: Alekszandr Anjukov (Zenit), Alekszej Berezuckij (CSZKA Moszkva), Vaszilij Berezuckij (CSZKA Moszkva), Szergej Ignasevics (CSZKA Moszkva), Gyenyisz Kologyin (Dinamo Moszkva), Renat Janbajev (Lokomotiv Moszkva)
Középpályások: Gyinyijar Biljaletgyinov (Everton), Vlagyimir Bisztrov (Zenit), Igor Gyenyiszov (Zenit), Konsztantyin Zirjanov (Zenit), Szergej Szemak (Rubin Kazany), Igor Szemsov (Dinamo Moszkva), Dmitrij Torbinszkij (Lokomotiv Moszkva)
Támadók: Andrej Arsavin (Arsenal), Alekszandr Buharov (Rubin Kazany), Roman Pavljucsenko (Tottenham Hotspur), Pavel Pogrebnjak (VfB Stuttgart)
Legfrissebb hírek

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
15 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39
Ezek is érdekelhetik