Futsal: felkészülési meccsen 3-1-re győztük le a görögöket

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2009.10.28. 21:29
Címkék
A 2010-es, hazai rendezésű futsal Európa-bajnokságra (a torna mérkőzéseinek január 19. és 30. között a budapesti Papp László Sportaréna és a debreceni Főnix Csarnok ad otthont) készülő futsalválogatottunk szerdán Budapesten, a Sportmax 2 Hegyvidék Sportcsarnokban mérkőzött meg Görögország válogatottjával.

Kozma Mihály együttese 2–1-es félidő után 3–1-re győzött, csapatunk góljait Lódi Tamás (2) és Nagy Tamás szerezte. A két gárda csütörtökön 19 órakor Üllőn ismét összeméri tudását.

Válogatottunk Balázs Zoltán – Nagy Tamás, Lovas Norbert, Sivák Péter, Fekete Viktor felállásban kezdett, csereként pedig Peczár Csaba, Szente Tamás, Nagy Gábor, Trencsényi János, Lódi Tamás, Madarász János, Pallai Gábor, Gyurcsányi Zsolt és Dróth Zoltán kapott lehetőséget.

A kilencedik percben szereztük meg a vezetést, ekkor Nagy Tamás talált a kapuba, de a görög csapat a 15. percben Artinosz révén egyenlített. A 18. percben Lódi Tamás ismét a mieinknek szerzett előnyt, majd ő talált be a hálóba a 38. percben is, beállítva a 3–1-es végeredményt.

„Beigazolódott, hogy a görög válogatott távolról sem gyenge csapat, ellenfeleink remekül védekeztek, nagyon nehezen tudtuk feltörni hátsó alakzatunkat – mondta el az mlsz.hu-nak a mérkőzés után Kozma Mihály szövetségi edző. – Ezzel együtt győzelmünk nagyobb különbségű is lehetett volna, de támadójátékunkba sok hiba csúszott, ezen holnap javítani szeretnénk.

A magyar és a görög válogatott csütörtökön 19 órakor Üllőn csap össze ismét.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
7 perce

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
13 perce

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
32 perce

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
36 perce

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
1 órája

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik