Futsal: harmadszor jött hazánkba UEFA-delegáció az Eb ügyében

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2009.07.09. 11:42
Címkék
Megérkezett meg Magyarországra az UEFA kilenctagú, Mikael Salzer, a nemzeti csapatok főosztályának irányítója által vezetett delegációja, amely megtekintette a jövő januári futsal Európa-bajnokság helyszíneit.
A szakemberek a budapesti Papp László-sportaréna és a debreceni Főnix Csarnok mellett megnézték a kijelölt szállodákat is. A küldöttek programja kedden hivatalos ebéddel kezdődött, amelyet Kisteleki István, az MLSZ elnöke adott számukra, ezután került sor a helyszínek bejárására. Ez már a harmadik vizit a 2010-es futsal Eb helyszínein (a rendezés szinte valamennyi területével, mint például a marketinggel vagy a médiával külön szakember foglalkozott), s a küldöttség az eddigiekhez hasonlóan most is elégedett volt a látottakkal. A látogatás során szóba került a szeptemberi sorsolás is, amelyre vélhetően ellátogat Michel Platini, az UEFA elnöke. A csoportbeosztások sorsolására a debreceni Kölcsey Központban kerül sor szeptember 24–25-én.
Legfrissebb hírek

46-szoros magyar válogatott irányítóval készül az élvonalra a Budai Farkasok – hivatalos

Kézilabda
39 perce

Dárdai Bence bakancslistája: két bátyjával játszani a válogatottban

Légiósok
45 perce

Liga 2: rangadót vesztett a Csíkszereda, még várnia kell a feljutásra

Minden más foci
51 perce

Felemelte az ETO-t a felvidéki sikeredző – interjú Borbély Balázzsal

Képes Sport
1 órája

NB I: Debrecen–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Az olasz kapitány szerint az eltiltott Sinner csúcsformában lesz a Roland Garroson

Tenisz
1 órája

„Sok hátránya van Verstappennek" – az Aston Martinnál és a Mercedesnél sincs hely a holland számára?

F1
2 órája

Egyszer sem kapott még ki 2025-ben a Paks – megint a Puskás Akadémia veri meg?

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik