Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok labdarúgó, Nógrádi Ferenc

Vágólapra másolva!
2009.05.19. 23:48
Címkék
Életének 69. évében elhunyt Nógrádi Ferenc, a Tokióban olimpiai bajnokságot nyerő magyar labdarúgó-válogatott játékosa, aki a hazai bajnokságban a Bp. Honvéd, majd az MTK csapatában szerepelt. A szomorú hírről unokája értesítette a Magyar Olimpiai Bizottságot. Halálával a 114. magyar ötkarikás bajnok távozott az élők soraiból.
Nógrádi Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó Tokióban volt tagja az aranyérmes csapatnak. Az ötvenes évek végén 19 esztendősen tűnt fel a Bp. Honvéd együttesében, majd az MTK-ban folytatta, de idő előtt fejezte be pályafutását. Egy híján másfél száz bajnoki mérkőzésen játszott, és 24 gólt szerzett. Baloldali középpályásként négy alkalommal az A-válogatottban is szóhoz jutott. Technikás, jól kombináló labdarúgó volt, ám pillanatnyi hangulata nemegyszer hátrányosa befolyásolta a teljesítményét. Azon kevés olimpiai bajnokok egyike, akik a polgári életben sajnos nem igazán találták meg a helyüket. Edzői diplomát szerzett, de nyomdászként dolgozott, majd az Ingatlankezelő Vállalat munkatársaként korengedménnyel vonult nyugdíjba. Visszavonultan élt, az Olimpiai Bajnokok Klubja összejövetelein sem vett részt. Egykori tokiói játékostársai közül az ugyancsak minap elhunyt Katona Sándorral tartotta a kapcsolatot. Az utóbbi időszakban betegeskedett, szívelgyengülés okozta a halálát.Temetéséről később intézkednek.
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
2025.08.01. 21:39

„Legenda voltál!” – megható sorokkal búcsúztak sporttársai Kathi Bélától

Egyéb egyéni
2025.08.01. 19:34

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
2025.08.01. 07:23

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.07.30. 15:29

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35
Ezek is érdekelhetik