MLSZ: két héten belül tárgyalnak Koemannal a hosszabbításról

Vágólapra másolva!
2009.05.05. 10:07
Amint arról már korábban beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó-szövetség szeretné meghosszabbítani Erwin Koeman szövetségi kapitány 2009 novemberében lejáró szerződését. Kisteleki István a Nemzeti Sportnak elmondta, a hétvégén tárgyalt a szakemberrel, és abban maradtak, hogy két héten belül folytatják az egyeztetéseket.
„Abban maradtunk, hogy két héten belül leülünk, s addig átgondoljuk, mit is szeretnénk egymástól – fogalmazott Kisteleki István. – A kapitány nagyon örült, hogy elégedettek vagyunk a tevékenységével, és úgy érzi, az eddigi teljesítménnyel a szurkolókat és a médiát is maga mögött tudhatja – márpedig ha ennyi örömet jelent a munkája, szívesen folytatja.”„Elmondta, hogy az elmúlt hétvégén a telki komplexum átadásánál és az Újpest–Diósgyőr mérkőzésen is rengeteg elismerést, szeretetet kapott, ami nagyon sokat számít. Igaz, nem akarok a nevében beszélni, de a tudtára adtam: a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőinek végéig szeretnénk őt szövetségi kapitánynak” – fogalmazott Kisteleki István.
Legfrissebb hírek

Válogatott: Koeman három országban összesen öt mérkőzést néz meg

Magyar válogatott
2010.03.18. 13:22

Hivatalos: Király Gábor is bekerült Erwin Koeman Románia elleni keretébe

Magyar válogatott
2009.08.03. 15:24

Király Gábor három év mellőzés után térhet vissza a nemzeti csapatba

Magyar válogatott
2009.08.01. 14:37

„Amióta Erwin Koeman a kapitányunk, még jobban figyelnek ránk”

Magyar válogatott
2009.07.29. 08:03

Bodor spanyol és francia ajánlatra vár, még nem írt alá a Rodához

Minden más foci
2009.07.07. 11:08

Válogatott: Koeman meglátogatta Királyt és Torghellét

Magyar válogatott
2009.07.04. 02:38

Erwin Koemant aggasztja, hogy több játékosa csapat nélkül maradt

Magyar válogatott
2009.06.25. 10:14

Erwin Koeman szerint felértékelődtek a megszerzett pontjaink

Magyar válogatott
2009.06.07. 15:37
Ezek is érdekelhetik