Erwin Koeman szövetségi kapitány: „Nyitott vagyok a folytatásra”

Vágólapra másolva!
2009.04.26. 11:44
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Erwin Koeman elmondta: szívesen tárgyalna Kisteleki Istvánnal, az MLSZ elnökével esetleges szerződéshosszabbításáról. Persze ez még egyáltalán nem biztosíték rá, hogy 2009 novembere után is ő irányítja nemzeti csapatunkat.
Koeman nyitott a folytatásra
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Koeman nyitott a folytatásra
Koeman nyitott a folytatásra
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Koeman nyitott a folytatásra
A Nemzeti Sport és a Nemzeti Sport Online korábban már megírta, hogy Kisteleki István boldogan meghosszabbítaná Erwin Koeman idén novemberben lejáró szerződését.

Az MLSZ elnöke hozzáfűzte, a papírok aláírásával nem várná meg a szeptemberi világbajnoki selejtezőket, ha rajta múlik, még a nyáron egyezséget köt a holland szakemberrel.

Igaz, az elöljáró azt is hozzátette, hogy ez ügyben még senkivel, a szövetségi kapitánnyal sem beszélt. Lapunk munkatársa szombat este Hollandiában érte utol Erwin Koemant, aki a következőket mondta:

„Természetesen értesültem már az elnök úr szándékáról, örülök, hogy a jelek szerint elégedett a munkámmal. Nyitott vagyok a folytatásra, de ez még nem jelenti azt, hogy meghosszabbítjuk a szerződést” – mondta Koeman.

„A jövő hét végén Budapestre érkezem, akkor feltehetőleg váltunk néhány szót ez ügyben is Kisteleki Istvánnal, és magam is remélem, hogy még a nyáron mindenki számára megnyugtató megoldás születik” – tette hozzá a holland szakember.

A kapitány 2008 májusában 2009 novemberéig szóló kontraktust kötött az MLSZ-szel, amely megfelelő eredmények elérése esetén a dél-afrikai vb-ig meghosszabbodik.

Szavazás

Ön mikor hosszabbítaná meg Erwin Koeman novemberben lejáró szerződését?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

NagyLaci nélkül nincs támadójáték - Hatosfal

Népsport
2013.01.17. 23:32

Az érem, az érem, kérem szépen - Hatosfal

Népsport
2012.12.20. 10:42

Magyar győzelem; svéd, német, olasz gólgála

Foci Eb 2012
2010.09.08. 10:48

Válogatott: Koeman három országban összesen öt mérkőzést néz meg

Magyar válogatott
2010.03.18. 13:22

Nagy László lehet, hogy spanyol válogatott lesz

Kézilabda
2009.08.05. 23:38

Hivatalos: Király Gábor is bekerült Erwin Koeman Románia elleni keretébe

Magyar válogatott
2009.08.03. 15:24

Válogatott: Király Gábor három év után szerepel ismét a keretben

Magyar válogatott
2009.08.01. 14:37

Király Gábor három év mellőzés után térhet vissza a nemzeti csapatba

Magyar válogatott
2009.08.01. 14:37
Ezek is érdekelhetik