MLSZ: női U19-es Eb-elitkört rendeznek Pápán és Gyirmóton

Vágólapra másolva!
2009.03.16. 22:24
Hétfőn délután Pápán sajtótájékoztatót tartott az MLSZ főtitkára Elbert Gábor, aki Áldozó Tamással, Pápa alpolgármesterével közösen bejelentette, hogy az április 23-28. között esedékes női U19-es Eb-elitkörnek Pápa és Gyirmót ad otthont. Erről a szöbvetség hivatalos honlapja számolt be.
A korosztály hazai legjobbjainak Anglia, Finnország és Spanyolország válogatottja lesznek az ellenfelei a Pápn és Gyirmóton megrendezésre kerülő tornán, a csoportgyőztes vehet részt a júliusi, Fehéroroszországban sorra kerülő döntőn.A hétfői sajtótájékoztatón került sor az U19-es válogatott szövetségi edzőjének, Turtóczky Sándornak, valamint a női felnőtt és utánpótlás válogatottakat irányító két másik szakember, Vágó Attila, illetve Kiss László szerződtetésének hivatalos bejelentésére.Ami a felnőtteket illeti: a legközelebbi, 2011-es, olimpiai kvalifikációs tornának is számító németországi világbajnokság európai selejtezőjének sorsolására kedden kerül sor az UEFA székhelyén, a svájci Nyonban.
Legfrissebb hírek

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 16:33

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2025.09.29. 14:01

Felavatták a Csepel SC megújult épületszárnyát

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 10:46

Büntetett az MLSZ a múlt heti kupa- és a bajnoki fordulók után

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 20:46

Egy nap alatt elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar–örmény vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.09.23. 13:52

Reagált az MLSZ: nem volt és nincs is vita a kupalebonyolítás kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 08:48

NB I: csökkent a legnagyobb és a legkisebb költségvetésű klubok közötti különbség

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 10:44
Ezek is érdekelhetik