Magyar válogatott: Várhidi Péter szívesen segítené Koemant

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.04.24. 14:14
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott éléről ma leváltott Várhidi Péter elmondta: szívesen segítené az utódjául kinevezett, délután sajtótájékoztatón bemutatkozó holland Erwin Koeman munkáját.
„Azt a feladatot kaptam, hogy állítsak össze egy új, fiatal magyar válogatottat, amely hosszú távon eredményes lehet a nemzetközi porondon” - mondta.„Úgy érzem, ennek eleget tettem, természetesen az elnökségnek bármikor joga van kapitányt váltani. Nagyon fogok szurkolni a nemzeti csapatnak, hogy jól szerepeljen a világbajnoki selejtezőkön és kíváncsian figyelem majd, hogy az utódom azon az úton megy-e tovább, melyen én elindultam a fiúkkal.”Várhidi elmondta, bármiben szívesen segíti Koemant, ha erre megkérik.„Ha az új kapitány igényt tart a segítségemre, természetesen rendelkezésére állok, hiszen én is azt szeretném, hogy minél sikeresebb legyen a válogatott.”A szakembernek hosszú távú edzői szerződése van az MLSZ-szel, amelyet nem bontottak fel.„Továbbra is az MLSZ alkalmazottja maradok, hamarosan megbeszéljük Kisteleki Istvánnal, mi lesz az új feladatom. Előfordulhat, hogy egy korosztályos csapat vezetésével bíz meg az elnök úr, de nem kizárt más jellegű feladat sem. Úgy gondolom, hamarosan eldől, mit csinálok a jövőben.”
Legfrissebb hírek

Tóth Anna ezüstérmes az U23-as Európa-bajnokságon

Atlétika
1 perce

Mezkülönlegesség az angol negyedosztályból

Minden más foci
10 perce

Udvardy Panna nem jutott elődöntőbe a jászvásári tenisztornán

Tenisz
34 perce

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Bölöni László, Détári Lajos, Golovin Vlagyimir, Berkesi Judit és Csisztu Zsuzsa is a Tusványoson

Egyéb egyéni
1 órája

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
1 órája

„Fekete párduc” – nézze meg a rajzfilmet, amely bemutatja Grosics Gyula berobbanását a felnőtt labdarúgásba!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik