Megbotlottak a siker küszöbén: nem jutott ki a vb-re a futsal-válogatott

Vágólapra másolva!
2008.04.15. 21:12
Címkék
Majdnem sporttörténelmi tettet hajtott végre, miután majdnem kiharcolta a világbajnoki szereplés jogát a magyar futsal-válogatott. A pótselejtező első meccsén elszenvedett 3–1-s vereséget követően hazai pályán 4–1-re is vezettek a mieink Ukrajna ellen, ám végül csak 4–3-ra nyertünk, és nem jutottunk ki a Brazíliában megrendezésre kerülő világbajnokságra.
Kozma Mihály csapata mindent megtett  sikerért, de ezúttal ez is kevés volt
M. Németh Péter
Kozma Mihály csapata mindent megtett sikerért, de ezúttal ez is kevés volt
Kozma Mihály csapata mindent megtett  sikerért, de ezúttal ez is kevés volt
M. Németh Péter
Kozma Mihály csapata mindent megtett sikerért, de ezúttal ez is kevés volt

Ukrajna a negyedik európai csapat a sorban

A hat európai pótselejtezős párharc közül négy már lezárult, így Oroszország, Spanyolország, Csehország és Ukrajna biztosan indulhat az őszi, brazíliai futsal-világbajnokságon. E négy csapat mellett a házigazda brazil válogatott, valamint Afrikából Líbia és Egyiptom helye biztos már a tornán. Európában még két párharc kimenetele kérdéses, Ázsiában pedig négy, Észak- és Közép-Amerikában, valamint Dél-Amerikában három-három, Óceániában pedig egy hely kiadó még a világbajnokságra, amelyen húsz csapat vesz majd részt.
Remekül kezdett a magyar válogatott az ukránok ellen. Gyurcsányiék már a mérkőzés előtt elmondták, hogy az első pillanatoktól kezdve nyomást akarnak gyakorolni a 2004-es világbajnokság hatodik helyezettjére.

Szükség is lett volna a korai gólra, összetettben ugyanis kétgólos hátrányból (az első meccs 3–1 volt, nem ide) indult válogatottunk. A csapat tagjai mindent meg is tettek a vezetőtalálat megszerzéséért, ám végül mégis az ukránok találtak először a kapuba.

Több magyar lehetőségecske után Fedir Pilipiv cselezett befelé, majd a rövid felsőbe bombázott.

Szerencsére azonban nem omlott össze a magyar csapat, s kihasználta az előbb még gólt ünneplő Pilipiv hibáját. Az ukrán játékos a büntetőterületen belül kezelt, Madarász János pedig higgadtan értékesítette a megítélt hatméterest.

Öt perccel később pedig már az előny is nálunk volt…

A 12. percben Madarász csent el egy labdát az ügyetlenkedő ukrán védőktől, középreadását követően pedig Lódi Tamásnak már nem volt nehéz dolga. A Székelyudvarhely játékosa a gyengébbik, azaz a jobb lábával is a kapuba lőtt.

Az első félidő hátralévő részében kissé visszavett a magyar válogatott, de azt is mondhatnánk, hogy a kezdeti lendület után kissé tartalékoltak Lódiék.

A mérkőzés ezen szakasza teljesen kiegyenlített volt, a döntés s szünet utánra maradt.

A második félidő 2. percében azonban már le is dolgozta összetettbeli hátrányát válogatottunk. Gyurcsányi lövésébe szerencsétlenül (számunkra szerencsésen) lépett bele Hurszov, a labda pedig így a jobb alsóban kötött ki.

Sőt! A 29. percben Baranyai Pál valami iszonyatosan nagy dugót ragasztott éles szögből az ukrán kapu rövid sarkába. Összetettben ekkor már a magyarok álltak továbbjutásra.

Teltek múltak a percek, és elkezdtünk hinni a csodában. Az utolsó időszakban az ukránok levitték kapusukat, a kockázatos húzás pedig bejött.

Emberelőnyben a 38. percben nullára játszották a magyar védelmet, s Szilicsenko közeli találatával 4–2-re szépítettek. Ekkor idegenben lőtt gólokkal a vendégek álltak továbbjutásra.

Egy perccel később pedig minden eldőlt. Az erejükkel teljesen elkészült magyarok hátul elveszítették a labdát, az újabb ukrán gól (ezúttal üreskapus) végleg szertefoszlatta a magyar reményeket.

Remekül játszott a válogatott, amly Európa egyik legjobb csapatát megverve, győzelemmel búcsúzott.

FUTSAL VILÁGBAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ

MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 4–3 (2–1)
Gyöngyös, 2200 néző
MAGYARORSZÁG: Tóth Gy. – Tóth Sz., Lódi, Gyurcsányi, Madarász. Csere: Németh P., Szente, Baranyai, Nagy I., Nagy G., Szabó Z.
Szövetségi edző: Kozma Mihály
UKRAJNA: Liszenko – Zamjatyin, Hurszov, Zadoroznyij, Pilipiv. Csere: Vahula, Rogacsov, Ivanov, Makajev, Szilicsenko, Kardasz, Koptev, Romanov
Szövetségi edző: Gennadii Liszencsuk
Gólszerző: Madarász (7. – büntetőből), Lódi (12.), Hurszov (22. – öngól), Baranyai (29.), ill. Pilipiv (6., 39.), Szilcsenko (38.)
Továbbjutott: Ukrajna, 6–5-ös összesítéssel

FUTSAL VILÁGBAJNOKI PÓTSELEJTEZŐK

EURÓPAI ZÓNA
Ukrajna MAGYARORSZÁG 3–1 3–4 6–5
Fehéroroszország Oroszország 1–5 1–1 2–6
Spanyolország Bosznia–Hercegovina 9–1 4–0 13–1
Csehország Románia 1–1 2–2 3–3 (i. g.)
Szlovénia Portugália 1–6 kedd, 20.00 ?
Olaszország Horvátország 6–3 szerda, 20.00 ?
i. g.=idegenben lőtt több góllal
Legfrissebb hírek

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
19 perce

Gálfi Dalma a negyeddöntőben búcsúzott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
31 perce

NB II: újabb játékos távozását jelentette be a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
57 perce

Budapesten zajlik a katolikus iskolák nemzetközi diákolimpiája

Egyéb egyéni
1 órája

Abu Fani, Baráth Péter és Botka Endre is hiányzik a Ferencváros BL-keretéből

Bajnokok Ligája
1 órája

Kosárlabda: a 9–12. helyért játszhatnak az U20-asok a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Felvette a Hírességek Csarnokába Diogo Jotát a Wolves

Angol labdarúgás
2 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik