Futsal, Főnix-kupa: a magyar csapat 5-3-ra legyőzte a törököt

Vágólapra másolva!
2007.11.14. 21:46
Címkék
A debreceni futsal Főnix-kupa nyitónapjának második mérkőzésén a magyar válogatott 5-3-as győzelmet aratott a török csapat fölött. A mieinknél Gyurcsányi kétszer, Madarász és Szente egyszer-egyszer volt eredményes, illetve született egy török öngól is.
Gyurcsányi Zsolt „két és fél gólt” szerzett
Gyurcsányi Zsolt „két és fél gólt” szerzett
Gyurcsányi Zsolt „két és fél gólt” szerzett
Gyurcsányi Zsolt „két és fél gólt” szerzett

A magyarok találkozóját mintegy ezren tekintették meg. A közönség eleinte nem volt túlzottan lelkes, csupán egy maroknyi, Berettyóújfaluból érkezett szurkolói csoport biztatta válogatottunkat.

Meglepetésre a világranglistán hátrább álló törökök szerezték meg a vezetést.

Erdal akkora gólt lőtt, hogy ő sem akarta elhinni: fejét fogta, miután jó messziről, ráadásul az oldalvonal mellől felragsztotta a labdát a jobb felsőbe (0-1).

Húsz perc játék után Kozma Mihály szövetségi kapitány időt kért, aminek már a következő percben meglett az eredménye.

Az első igazán tetszetős magyar támadás végén Szente Tamás egyenlített, közelről fejelt a hálóba (1-1).

Sőt a vezetést is megszerezte a válogatott: Tóth Szabolcs gurította Madarász Jánoshoz a labdát, amit ő szépen „felvarrt” a bal felsőbe (2-1).

Szünet után mozgalmasabb és látványosabb lett a játék, és öt perc alatt három magyar gól is született.

A 23. percben Gyurcsányi egy sarokrúgást követően kapásból talált a hálóba (3-1), majd ugyancsak Gyurcsányi volt a főszereplő a 27. percben, amikor a centerezése után Saglam a saját kapujába passzolt (4-1).

Gyurcsányi zárta le a magyar rohamokat a 28. percben (5-1). A hajrában magukra találtak a vendégek, és Incedimir révén két gólt is lőttek, sőt a két találat között Pallai Gábor védett büntetőt.

FUTSAL, FŐNIX-KUPA NEMZETKÖZI TORNA, DEBRECEN

Legfrissebb hírek

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
19 perce

Gálfi Dalma a negyeddöntőben búcsúzott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
31 perce

NB II: újabb játékos távozását jelentette be a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
57 perce

Budapesten zajlik a katolikus iskolák nemzetközi diákolimpiája

Egyéb egyéni
1 órája

Abu Fani, Baráth Péter és Botka Endre is hiányzik a Ferencváros BL-keretéből

Bajnokok Ligája
1 órája

Kosárlabda: a 9–12. helyért játszhatnak az U20-asok a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Felvette a Hírességek Csarnokába Diogo Jotát a Wolves

Angol labdarúgás
2 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik