Balsors, akit nagyon régen tép

Az egész már akkor gyanússá válhatott volna, amikor 103 esztendővel ezelőtt Magyar- ország - többek között - azért veszítette el az első hivatalos találkozóját Ausztria ellenében 5:0-ra, mert a Sport-Világ jelentése szerint "Ordódyt a katonai kötelezettség, Mindert elfoglaltsága, Lillt pedig indispozíciója tartotta vissza a bécsi úttól, így tehát a csapat három kiváló erejét volt kénytelen nélkülözni".

A két évvel későbbi, szintén ausztriai vereségre is volt magyarázat persze: "Stobbe Ferenc szövetségi kapitány közbejött akadályok miatt nem utazott el Bécsbe, vele együtt az útiköltség és a felszerelés is Budapesten maradt. Az utazó csapatot a pályaudvarra kikísérő egyesületi vezetők segítették ki pénzzel, Bécsben pedig a Cricketter adott kölcsön sportruházatot". Az osztrákok az 5:4-es győzelemre, a nemzeti mez helyett fekete-fehér csíkos ingben futballozó vendégegyüttes tagjai pedig arra lehettek büszkék, hogy 15 esztendő múltán közülük került ki Magyarország miniszterelnöke - az 1904. október 9-re kiírt összecsapáson a válogatottban fedezetként debütáló Friedrich István így 1919-ben is újonc volt a posztján…

A kapitány már 1938-ban is szabadkozott

Az 5:4-nél sokkal jobban fájt a 4:2: az 1938-as franciaországi világbajnokság döntőjét veszítettük el. A szövetségi kapitány már akkoriban is szabadkozott: midőn azt tudakolták tőle, biztos benne, hogy jól állította-e össze a fináléban szereplő tizenegyet, azt felelte, biztos benne, csak nem volt szerencsénk… Pedig dehogynem: még a svájciak elleni negyeddöntőt megelőző napon földrengés rázta meg Lille városát, hála Istennek, a magyar fiúk testi épségét nem fenyegette veszély, ugyanis éppen a szabadban snúroztak…

Ha egy bekezdéssel feljebb úgy fogalmaztunk, az 5:4-nél sokkal jobban fájt a 4:2, mit írjunk most, az ’54-es NSZK elleni berni vb-döntő 3:2 kapcsán? Talán jobb, ha semmit…

Előbb egy szovjet, aztán tizenegy szovjet

Aztán jöttek a csehek. Meg egy szovjet… A chilei vb negyeddöntőjében a riválisával még csak elbánt volna Baróti Lajos csapata, azonban Nyikolaj Latisev elv- és sporttárs ténykedése ellen már nem volt gyógyszer: Tichy Lajos hiába juttatta a gólvonal mögé a labdát, a gólhoz még az is kevésnek bizonyult. Közben Csehszlovákia bepréselt egyet, s ez egyet jelentett a kiesésünkkel.

Négy évre rá már 11 szovjet állt a mieink útjába. A Brazília elleni csoportmeccsen (Argentína sírt örömében, amikor Bene Ferenc öt brazilt cselezett ki a gólja előtt, vagy amikor Farkas János kapásból zúdította a labdát Gilmar kapujába…) a torna legjobb produkcióját nyújtó válogatott a negyeddöntőben torpant meg, a Szovjetunió elleni 1:2 nem csupán a magyar válogatott, hanem a szakvezető számára is a búcsút jelentette. A távirati iroda hírét idézve: "Az MLSZ elnöksége Baróti Lajost saját kérésére, érdemeinek elismerésével felmentette a labdarúgó szövetségi kapitányi tisztsége alól". Így ment ez akkoriban, ha a válogatott nem jutott a világbajnokság legjobb négy csapata közé, a kapitány lemondott…

Osztunk, szorzunk, de jól sosem jövünk ki

Sós Károly 1969 decemberében érezte úgy, hogy eljött a távozás ideje, miután Marseille-ben gázolt a cseh expressz. A 4:1-es vereség ugyebár azt jelentette, hogy a nevezését leadó Magyarország először nem jut ki a világ legjobbjait felvonultató viadalra (1930-ban és 1950-ben az MLSZ részéről senki sem jelezte a nemzetközi szövetség felé a részvételi szándékot). Hogy Mészöly Kálmánéknak mekkora pechük volt: ha a csoportmérkőzések után a gólarány döntött volna, a mieink (16:7) repülnek Mexikóba, nem a csehek (12:6). Kár, hogy nem ez döntött, hanem a marseille-i találkozó…

Mintha csak szerdán történt volna: 1973-ban a svédek jelezték, hogy végállomás, kiszállás. Ha a selejtezőkör utolsó fordulójában egy aprócska góllal megverjük az északiakat, máris lehetett volna a németországi szállodai szobákat foglalni, csakhogy 1-0-nál Kindvall, 3-2-nél Edström keserítette el a Népstadion 75 011 magyarját (75 ezer a lelátón, 11 a pályán fogta a fejét). A legszebb, azaz a legcsúnyább az egészben, hogy most bezzeg számított a gólkülönbség: a 8-8 pontot gyűjtő Ausztria (14-8), Magyarország (12-7), Svédország (15-8) hármasból utóbbi került ki győztesen az összevetésből - mi pedig veretlenül kiestünk…

Három csoportmeccs erejéig jutott el az 1982-es spanyolországi vb-re a válogatottunk. A Salvador elleni K. O. (10-1) kötelező volt, az Argentína elleni vereség (1-4) belefért, Belgiumot ellenben muszáj lett volna megverni a továbblépéshez. Vezettünk is 1-0-ra, amikor a 64. percben Fazekas László ziccerbe került, azonban érkezett Jean-Marie Pfaff, és paff, kegyetlenül leterítette a támadót. Az angol White piros helyett csak sárgát mutatott fel a belga kapusnak, aki így 12 perccel később a gyepen élhette meg, hogy Alexandre Czerniatynski a labdát a magyar kapuba, míg csapatát továbbjuttatta.

Ami 1970-ben nem sikerült, az ‘86-ban összejött válogatottunknak: szerepelhetett a mexikói vébén. Mivel nem volt az olyan régen, aligha kell hosszasan ecsetelni, hogy előbb egy hatosba (0-6 a szovjetekkel szemben), majd egy hármasba (0-3 a franciákkal szemben) szaladt bele, így hiába verte Kanadát 2-0-ra, az a két pont nem osztott, nem szorzott - a továbbjutáshoz az kellett volna, hogy megháromszorozódjon…

A baj az, hogy az azóta eltelt 22 évben is csak számolgatunk - és amikor kijön a végeredmény, átkozzuk a balsorsot. ---- H ---- A