A svéd fiatalok sebezhetőbbek

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2005.09.05. 23:05
Címkék
A pénteki, Málta elleni 2-0-s győzelmének köszönhetően a magyar U21-es válogatott továbbra is saját maga dönthet a sorsáról: amennyiben a hátralévő három fordulóban a csapat hét pontot szerez, akkor mindenképpen továbbjutó helyen végez a csoportjában. Igaz, a feladat nem egyszerű, viszont nem is megoldhatatlan.
Szerdán 17 órakor az Üllői úti stadionban Svédországgal meccsel az együttes, amely az eddigi mérkőzéseken ugyanannyi pontot szerzett, mint a magyar válogatott, így ha Czvitkovics Péterék győzni tudnak, lépéselőnybe kerülnek az egyik legfőbb riválisukkal szemben. Majd egy évvel ezelőtt a két válogatott összecsapása 2-1-es svéd sikert hozott, azonban aki látta a találkozót, az tudja, a svéd gárda játékban nem tudott a magyar együttes fölé nőni, és csak a hoszszabbítás perceiben tudta begyötörni a győztes találatot.

- Róth Antal, az U21-es válogatott szövetségi edzője azt mondta, ha össze kell hasonlítania a svéd és a horvát fiatalok futballját, nála a svédek felé billenne a mérleg nyelve. Ön is hasonlóan vélekedik?
- Egyik csapat ellen sem játszhattam sérülés miatt, de láttam mindkét mérkőzést: szerintem a horvát gárda jobb - mondta Czvitkovics Péter, az MTK Budapest középpályása. - Persze, rögtön hozzáteszem, tudom, nagyon meg kell majd küzdenünk a svédek ellen a győzelemért. Tavaly októberben balszerencsés körülmények között kaptunk ki Svéd országban, ám érzek annyi erőt magunkban, hogy szerdán visszavágjunk.

- Megítélése szerint milyen taktikával futballozik majd a svéd válogatott?
- Az egymás elleni összevetés miatt az ellenfelünknek elvileg a döntetlen is megfelelne, ám nem hiszem, hogy a svéd csapat védekezésre rendezkedne be. Úgy gondolom, ívelgetős futballt játszik majd, de bízom abban, hogy megtaláljuk ennek az ellenszerét.

- Hová sorolja a magyar válogatottat játékerőben a nyolcadik selejtezőcsoportban?
- Kétség nem férhet ahhoz, hogy a horvát és a svéd válogatottat többre tartják, mint minket, azonban a mögöttünk hagyott mérkőzéseken bebizonyítottuk, igenis ott a helyünk a csoport első két helyének valamelyikén.

Legfrissebb hírek

Máris új csapatot talált a Diósgyőrtől távozó Dambrauskas – sajtóhír

Minden más foci
9 perce

Gyökerest feljánlották a Real Madridnak, visszavonul a Schalke rutinos csatára – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
33 perce

Fél év után távozik a Nyíregyháza légiósa

Labdarúgó NB I
38 perce

Fehérvári változások: több kulcsjátékos távozik, de már vannak érkezők is

Labdarúgó NB II
44 perce

Megvan a Topolya új vezetőedzője, hamarosan be is jelentik

Minden más foci
53 perce

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
1 órája

Arany-kupa: Mexikó és Costa Rica is bejutott a negyeddöntőbe

Minden más foci
2 órája

Lukács Dániel szerint a legerősebb csapatot kapta a Puskás Akadémia a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik