Gera egy csapatban a világklasszisokkal

- A film a következő kockával zárul: előbb a Bolton kapujába bólint, majd a kézen átfordulás, szaltó kombinációt követően a kamerába üvölti, "Megyünk haza!" Ennyire honvágya volt?
- Ezek után biztosan furcsán hangzik, de nem, az elmúlt esztendőben egyszer sem támadt olyan érzésem, hogy most azonnal pakoljunk, és meg se álljunk hazáig - felelte Gera Zoltán. - Ezzel, persze, nem azt mondom, hogy karikacsapásra ment minden, hiszen nem volt könnyű megszokni a kinti légkört. Ugyanakkor a szerződés aláírásának pillanatában tudtam, mi vár rám, ezért sem estem kétségbe, amikor például a West Bromot a szezon elején irányító Gary Megson azzal indított az érkezésemkor, hogy eleinte valószínűleg nem kapok lehetőséget, mivel az angol nyelv ismeretlen, a ritmus pedig szokatlan a számomra.

- Mégis ön volt az, aki az Albion összes bajnokiján pályára léphetett.
- És ennek nagyon örülök. Amikor elfogadtam a birminghamiek ajánlatát, tudtam, ez életem lehetősége, ha vinni akarom valamire, akkor ezt meg kell ragadnom. Igyekeztem hát így hozzáállni a dolgokhoz, meglehet, ezt díjazták azzal, hogy mind a harmincnyolc mérkőzésen bizalmat szavaztak nekem. Most talán elmondhatom, hogy valamit, valami kicsit letettem már az asztalra, ám rögvest hozzáfűzöm: bízom abban, még csak a pályám elején járok. Másképpen: úgy érzem, ennél többre vagyok képes, csalódott volnék, ha a következő szezonom nem sikerülne jobban, mint az idei.

- Az elmúlt napok hisztériája nyomán kikerülhetetlen a kérdés: melyik csapat színeiben bizonyítana?
- Mindenekelőtt: roppant hálás vagyok a WBA vezetőinek, labdarúgóinak és szurkolóinak mindazért, amit az elmúlt évben tőlük kaptam. Vegyük csak az elöljárókat, akik úgy igazoltak le, hogy szinte semmit sem tudtak rólam, aztán az első perctől fogva oly kedvesek és segítőkészek voltak velem szemben, hogy azt el sem lehet mondani.
A társaimra éppúgy illik az iménti jellemzés, mint csodálatos drukkereinkre, alighanem ez magyarázza, hogy mielőtt Budapestre repültem volna, azzal engedtek el: rendben, most menj haza, de aztán ide gyere vissza ám! Mivel a szerződésem még legalább két esztendőig az Albionhoz köt, én azzal búcsúztam tőlük: viszontlátásra!

- Netán nem tudott az Aston Villa, a Tottenham vagy éppen a Liverpool érdeklődéséről?
- Még most sem tudok. Olvasom az újságokat, hogy ez meg az szeretne elvinni, én pedig csak mosolygok. A klubomat senki nem kereste ez ügyben, engem senki nem keresett ez ügyben, úgyhogy ez nem is téma nálam. S higgye el, tényleg nem foglalkoztat ez a kérdés.

- Készséggel elhiszem. Amúgy zavarják a pletykák?
- Az a gondom ezzel, hogy nemcsak nekem kellemetlen, hanem a klubomnak is. Megjegyzem, Angliában nem úgy működnek a dolgok, hogy felhívnak azzal: "Te, Zoli, nincs kedved hozzánk jönni?", én meg vagy igennel vagy nemmel felelek, arrafelé szigorú szabályoknak kell megfelelnie annak, aki egy futballistát szerződtetni akar. Az a játékos, aki az egyesülete engedélye nélkül tárgyal, súlyos büntetésre számíthat. A labdarúgó különben is csupán akkor kerül a képbe, amikor a két klub már megállapodott. És ismétlem: a West Bromwich elnöke még senkivel sem ült tárgyalóasztalhoz a játékjogommal kapcsolatban. Az ellenben nem kizárt, hogy másokéval már igen: úgy értesültem, öt, nemzetközileg is ismert játékossal bővülhet a keretünk.

- Nocsak, megjött az étvágy?
- Az idei célt megvalósítottuk a bentmaradás kiharcolásával, jövőre azonban ennél többre vágyunk, legszebb álmainkban már az UEFA-kupában szerepelünk. Megeshet, hogy lecsúszunk majd erről, ám jó, hogy egy kiscsapatnak ilyen jellegű tervei vannak.

- Kiscsapatot mondott?
- Pardon, máris javítom magam: jó, hogy a csapatunknak olyan jellegű tervei vannak, amelyek méltók a nagy múltjához.

- Ami a jelent illeti, igaz, hogy nincs menedzsere?
- De van: Bryan Robsonnak hívják… A viccet félretéve, amióta Birminghambe igazoltam, nincs menedzserem. Szerintem jelenleg nem is vagyok rászorulva, hogy az ügyeimet intézzék.

- Valljuk be, játékosügynök lenne a javából az az üzletember, aki eladná önt húszmillió fontért. Merthogy Bryan Robson legutóbb ennyire taksálta.
- Tavaly másfél millió fontért vett meg a WBA, ám hogy most mennyit érek, arról fogalmam sincs. Egy biztos: húszmilliót biztosan nem. Amikor hallottam, hogy az edzőnk hogyan nyilatkozott a vételáram kapcsán, nagyon megörültem, mert a szavai jelzik: ragaszkodik hozzám.

- Azt leszámítva, hogy egy évvel öregebb lett, változott kétezer-négy nyara óta?
- Bízom benne, hogy nem. Emlékszem, hogy honnan indultam, miként máig előttem van, hogy Harkányban, az ötödosztályban mennyire szerettem futballozni. Ugyanúgy, mint manapság a West Bromwichban. Egyébként sincs semmi okom rá, hogy elszálljak magamtól, hiszen nálam sokkal, de sokkal jobb futballisták vannak. Angliában, ahol testközelből figyelhettem a klaszszisokat, rádöbbentem: hozzájuk képest még sehol nem tartok. Szóval, remélem, hogy mások is úgy veszik észre: Gera Zoltán megmaradt annak a pécsi fiúnak, aki volt, legfeljebb komolyodott kicsit.

- Azért a szinte hétről hétre napvilágot látó dicséretek csak hizlalták a máját.
- Tagadhatatlan, jólestek. Különösen az első pozitív edzői vélemény dobott fel, no meg az, hogy az első meccsem után a szurkolók kórusban kiabálták a nevem. Ezért is állítom azt, hogy az Albion táboránál nincs elragadóbb.

- És melyik szigetországi stadionnak nincs párja?
- A manchesteriek káprázatosak. A Unitedét nemhiába emlegetik az álmok színházaként, miközben a City talán a legszebb létesítményt tudhatja magáénak. Aztán ott van a Liverpool pályája, amelynek az atmoszférája leírhatatlan. A sort még folytathatnám, de maradjunk annyiban: Angliában az összes stadion olyan, amilyennek lennie kell.

- Hogy áll az angol nyelvvel?
- Noha heti kétszer másfél órában szorgosan tanulom, még csiszolásra szorul. A pályán azért már mindent megértek, és miközben igyekszem minél többet beszélni, számíthatok a srácokra is: ha valamit elrontok, udvariasan kijavítanak.

- Egy villámkérdés: relegation?
- Azt jelenti: kiesés. De ezt a kifejezést már kitörölhetem a szótáramból… ---- J ---- E