A Ferencvárosból hiányzik a tűz

Vágólapra másolva!
2005.05.09. 22:20
Címkék
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus vállalkozott arra, hogy heti rendszerességgel - keddenként - a Nemzeti Sport számára szakmai jegyzetet készít, remélve azt, hogy a magyar futballban dolgozók és persze a szurkolók jobban megismerhetik mindazt, amit ő képvisel a világ futballjában
"Nem szívesen beszélek most a magyar bajnokságról, hiszen a hétvégén ismét nagyot kellett csalódnom. Nem tudom felfogni, hogy az aranyéremért küzdő Ferencváros egy számára létfontosságú mérkőzésen miért nem mer semmit kockáztatni. Aztán áttérek a West Bromwich, azon belül Gera Zoltán esélyeire, végezetül pedig - mivel napról napra közeledik az Izland elleni vb-selejtező - erről is ejtek néhány szót. Lássuk csak...Már gratulálhatnak a debrecenieknek

Hazai pályán az éllovas Lokit aligha lehet feltartóztatni
Hazai pályán az éllovas Lokit aligha lehet feltartóztatni
Hazai pályán az éllovas Lokit aligha lehet feltartóztatni
Tehát elsőként a vasárnapi Ferencváros-Debrecen csúcsrangadóról. Előzetesen valóban ennek lett kikiáltva ez a meccs, ebből azonban semmi sem valósult meg. Aki látta ugyanis a mérkőzést, az biztos, hogy csalódottan, kiábrándultan ballagott haza a stadionból, vagy állt fel a televízió képernyője elől. Így voltam ezzel én is, hiszen előzetesen egy minden erejével a győzelemre törő Ferencvárost és egy remekül helytálló Debrecent vártam, ehhez képest ebből a hazaiak játékában semmit sem lehetett felfedezni. Tényleg érthetetlen a számomra, hogy ha a Ferencvárosnak valóban már csak ez az egy esélye volt arra, hogy utolérje a Debrecent, miért nem mert jóval támadóbb szellemben pályára lépni. Persze ez nem az én problémám, fájjon emiatt mások feje. E döntetlen után gratulálni lehet a Debrecennek - igaz, szerintem ezt már hetekkel ezelőtt megtehettük volna -, hiszen Sándor Tamásék vannak olyan jók, hogy a hátralévő három mérkőzésen ne bukjanak nagyot. Két mérkőzésüket otthon játsszák, és hazai környezetben amúgy is remek a meccsmérlegük. A második helyért azonban még nagy csata várható, hiszen az Újpest, az MTK, a Ferencváros és a Győr számára is nagyon fontos lenne az UEFA-kupa-selejtezőt jelentő második hely megszerzése.

Lehet, Gera Zoltánnak csapatot kell váltania

Térjünk át az angol első osztályra. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion csupán átszállójegyet váltott a Premiershipbe. Egy fordulóval a bajnokság befejezése előtt ugyan még van esélye a bentmaradásra, ám ha ez mégsem sikerülne, akkor Gera Zoltánnak mindenképpen csapatot kellene váltania. Az ő érdekei legalábbis mindenképpen ezt diktálják, egy olyan játékosnak, mint amilyen ő, ugyanis semmi keresnivalója az angol második vonalban. Magyarországra érkezésem után, amikor szép lassan kezdtem megismerni a játékosokat, már láttam, hogy ő kivételes képességű labdarúgó, és ha úgy akarja, akkor igazán nagy futballista válhat belőle.

A válogatott kulcsemberének az angol élvonalban a helye
A válogatott kulcsemberének az angol élvonalban a helye
A válogatott kulcsemberének az angol élvonalban a helye

Felfogása, a játékhoz való alázata példaértékű, szinte mindent tud a labdával, amit kell, és ha fizikai felépítése nem is a legkiválóbb, ám kiszámíthatatlan cseleit és mozdulatait talán éppen ennek köszönheti. Na, de nem dicsérem tovább, inkább reménykedem abban, hogy ha esetleg nem sikerülne a West Bromwich Albionnal bent maradnia, akkor bőven lesz lehetősége másik Premiershipben szereplő csapathoz igazolni, legyen az a Tottenham, az Aston Villa vagy bármelyik más egyesület. Egy biztos: az esélyei erre jók...

Meghívót kap majd a Fradi tehetsége is

Sokan mondogatták nekem, így tisztában vagyok azzal, hogy a magyar futballban a júniust elátkozott hónapnak szokás nevezni, ám ez engem nem zavar. Az izlandiak ellen nem szabad semmilyen kifogásokat keresnünk, és tudom, a játékosok is vannak olyan profik, hogy megértsék: június negyedikén Reykjavíkban győznünk kell! A franciák és az izlandiak elleni találkozók kitűnő alkalmat nyújtanak a játékosoknak arra, hogy az átigazolási időszak előtt felhívják magukra a figyelmet, kivívják egy-egy nyugati klub érdeklődését. Ehhez azonban tenniük kell, és megérteni, hogy egy profi szerződéssel a családjuk jövőjét is megalapozhatják. A gyermekeik jobb iskolába járhatnak, a szüleiket jobban tudják támogatni, és természetesen az ő életszínvonaluk is óriásit javul. A válogatott keretének összeállításakor egyébként két-három meglepetésre is lehet számítani, a ferencvárosi Takács Ákos például mindenképpen számíthat a meghívásomra."

Szavazás

Kijutunk Matthäusszal a vb-re?

Legfrissebb hírek

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
1 perce

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
32 perce

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
33 perce

A végére kinyílt az olló – győzött a DVTK Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
50 perce

Fazekas: Kiegyensúlyozottabb teljesítmény a Plock célja

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Szuperkupa-győztes a „hárommagyaros” Thüringer HC

Kézilabda
1 órája

La Liga: az Atlético Madrid a második meccsén is nyeretlen maradt

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kovács Mátyás góljai biztosították be a Kassa győzelmét

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik