Utánpótlás válogatott: győzelemre hangolva

Vágólapra másolva!
2005.05.06. 22:48
Címkék
Kedden újabb megmérettetés vár a Varga István szövetségi edző által irányított U20-as válogatottra. Az Alpok-Adria MIROP-kupa keretén belül Horvátország ellen lép pályára Pribislavecben 16.30 órakor.A mérkőzésen Varga István nem számíthat minden futballistájára, hiszen éppen aznap játszik felkészülési mérkőzést az utánpótlás-válogatott is, így néhány játékos a horvátországi túra helyett Róth Antal együttesében lép majd pályára.Jó hír viszont, hogy a csapat egyik meghatározó játékosa, a francia másodosztályban szereplő Nancyban légióskodó Rudolf Gergellyel klubja három évre szóló profi szerződést kötött, a közelmúltban pedig az éppen Bölöni László vezette Rennes elleni gálamérkőzésen már bemutatkozhatott a felnőttek között.Az NSO ajánlja:





A válogatott 2005-ös programja

A vb-selejtezők programja, a csoport állása

A magyar válogatott mérkőzései 2004-ben

A magyar válogatott összes mérkőzése

Futball-lexikon

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: MotoGP-futam a Balatonnál, rajtol a US Open

Minden más foci
7 perce

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
9 perce

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
40 perce

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
41 perce

A végére kinyílt az olló – győzött a DVTK Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
58 perce

Fazekas: Kiegyensúlyozottabb teljesítmény a Plock célja

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Szuperkupa-győztes a „hárommagyaros” Thüringer HC

Kézilabda
1 órája

La Liga: az Atlético Madrid a második meccsén is nyeretlen maradt

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik