Néha rosszullétig kell hajtani

A minap a buszon hangzott el egy ifjú hölgy szájából a kijelentés, amit kedvesének tett, amikor a fiatalember megkérdezte tőle: mi legyen az aznapi programjuk? Az ír akcentussal beszélő kisasszony erre hatalmas mosollyal az arcán csak annyit válaszolt: "Nem mindegy, édesem? Londonban vagyunk, akármit megtehetünk…"
És ez tökéletesen igaz.
London az álmok városa. Az álmoké, amelyek megvalósításra várnak.
Londonban másképpen ébred az ember. Erősebbnek, magabiztosabbnak érzi magát, így a magyar újságíró is dupla annyi pimaszsággal vág neki a napi teendőinek.
Gondolok hát egyet, és bár semmiféle előzetes egyeztetésre nem került sor, vállamra akasztom a hordozható számítógépemet, zsebre teszem az újságíró- igazolványomat, és elindulok valamelyik helyi lap szerkesztőségébe. Természetesen korábban már tájékozódtam, és megtudtam, hogy a városban található ismertebb napilapok ugyanazon a területen helyezkednek el.

"Óh, Kirali! Remek kapus, jobb csapatot érdemelne"

Néhány metrómegálló, és máris ott állok a Temze folyóhoz közel eső, a híres London Bridge szomszédságában fekvő óriási épületkomplexumok előtt. Csupán egy kapu választ el a The Times, a The Sun irodáitól. Ám oda nem lehet csak úgy, bárkinek belépnie…
A portán ücsörgő középkorú úriember rendkívül segítőkész, és felajánlja, hogy feltárcsázza a The Sun sportosztályát, és ha ott valamelyik újságíró hajlandó fogadni, megoldható a bejutás. Miután elmagyarázom az angol kollégának, mi is voltaképpen az érkezésem és látogatásom oka, rögvest felinvitál. A telefonbeszélgetést, persze, a recepciós is hallotta, és miután megértette, hogy a Londonban profiskodó magyar labdarúgók miatt érkeztem Angliába, azonnal tudomásomra adja, hallomásból ismeri a futballistákat: "Óh, Kirali! Remek kapus, jobb csapatot érdemelne, mint a Crystal…" Néhány másodperc múlva kiderül, hogy az úriember nincs nagyon oda Király Gábor és Torghelle Gábor egyesületéért - hatalmas Arsenal-rajongó.

---- A néhány mondatos trécselést követően egy kis térkép segítségével elmagyarázza, hogyan juthatok el a The Sun szerkesztőségébe, és kezembe nyomja a látogatók számára használandó belépőkártyát. Amint megérkezem az irodaépület elé, már sejtem, óriási élményben lesz részem. Belépvén az üvegajtón, erről rögtön meg is bizonyosodom. Több száz számítógép, több száz telefon, több száz dolgozó ember.
A sportosztályon már vár Steve, a sportújságíró, aki körbevezet a helyiségben. Láthatóan tetszik neki az elszántságom, s rendkívül közvetlenül bánik velem. Leülünk az asztalához, ám még mielőtt én kezdenék bele a kérdezősködésbe, ő kezd érdeklődni. De nem rólam, nem az érkezésem pontos okáról, hanem az Angliában légióskodó magyar játékosokról. Gera Zoltánról, Király Gáborról, Torghelle Sándorról. Amikor megemlítem, hogy ezen három labdarúgón kívül egy negyedik, nevezetesen Fülöp Márton is itt profiskodik, elcsodálkozik.
Ez új neki.
Gera Zoltánról azonban Steve is mindent tud. Tud a borongós fiatalkoráról, tudja, hogy Magyarországon minden vasárnap istentiszteletre jár, ám nagy fájdalmára még sosem tudott beszélni vele. Pedig többször megpróbálta, mégsem sikerült. Azt nem tudta pontosan, hogy a csatár utasította-e vissza az interjút, vagy esetleg tényleg az történt, amiről otthon is sokat hallani: a West Bromwich Albion eltiltotta mindenféle nyilatkozattól. Mindenesetre szerinte már több hete, hónapja szeretnének lehozni egy nagyobb terjedelmű anyagot a magyar válogatott csapatkapitányával, mindhiába. Na, igen, arrafelé mások az interjúadási szokások…

---- Steve-et persze Király Gábor is érdekli.
Pontosabban az, hogy tényleg igaz-e az a feltételezés, miszerint a magyar kapust szívesen látná Arséne Wenger az Arsenalban. Ez aztán slágertéma lenne az angol lapban…
Mondom neki: mi is csak reméljük, hogy igaz.
Miután megpróbálok minden feltett kérdésre kielégítő választ adni, nagy nehezen csak átveszem a riporter szerepét, s én kezdek el kíváncsiskodni. Elmesélem, tulajdonképpen azért kerestem fel az angol újságot, hogy segítséget kérjek. Segítséget abban, hogy valamilyen módon a Chelsea menedzserével, José Mourinhóval találkozhassak. Az elmúlt hetekben ugyanis az Újpest fiatal futballistája, Feczesin Róbert vendégeskedett az angol Premiershipet meggyőző előnnyel vezető londoni klubnál, és a hírek szerint a csatár elnyerte tetszését mind a portugál edzőnek, mind pedig az egylet vezetőinek. Persze hallottunk már hasonló pletykákat, amikről a végén többször kiderült, nem volt túl sok igazságalapjuk.
Ennek a hírnek azért most szívesen utanájárnék…
Steve nagyot nevet.
Mosolyogva mondja, hogy sajnos ez kivitelezhetetlen.

A reménykedés: néhány kérdés a sztáredzőhöz

Nekik is több héttel előre kell jelezniük a klubok sajtóosztályán, ha cikket kívánnak készíteni egy-egy vezetőedzővel. Aztán hirtelen eszébe jutott valami: "Hoppá, ha minden igaz, péntek délután sajtótájékoztatót tart a Chelsea, és bár nem lesz egyszerű, megpróbállak bejuttatni, és ott elképzelhető, hogy egy-két kérdést fel tudsz tenni Mourinhónak, akár a fiatal magyarról is…" - mondta.
Hát igen. Londonban nincs megoldhatatlan dolog. Az álmok megvalósításra várnak.
Még az sem tántorít el, nem bosszant fel senkit, ha netán szíve hölgye megfeledkezik róla, nem hívja fel napokig, nem érdeklődik felőle. Nem, mert tudja, az éjszaka után jön a reggel.
S Londonban másképpen ébred az ember. ---- "Crystal Palace? Van ilyen futballcsapat? Akkor biztos nem az első ligában szerepel. Nem vagyok otthon az angol futballban. Kérdezzen inkább az olasz ligáról, ha akarja, felsorolom a Palermo összes játékosát…"
Fabrizio Montinelli, a Crystal Palace nevű állomás jegypénztárosa, nemrég még palermói lakos

Mintha összekeveredtek volna a napok. Bár még csak kedd volt, szombatot látott az ember szeme. Tényleg minden a hétvégére utalt: a világító reflektorok, a futballpálya, a csapatok, a mezek. De mégis volt egy bökkenő, ami visszarántott minket a hétköznapok közé. Torghelle Sándor volt az. Mert míg kedd este hétkor a Crystal Palace kezdőcsapatában ott volt a magyar válogatott csatár, szombaton biztosan nem fut majd ki a gyepre.
Pedig tényleg minden a szombatra utalt.
Crystal Palace- Tottenham Hotspour.
Ez a találkozó szerepel a Premiership hétvégi versenynaptárában, de ezt a mérkőzést játszották kedden a tartalékegyüttesek is. Minden nagyszerűen indult, de a csoda csak kis ideig tartott. A fanatikus Palace-szurkolók ezen az estén is kilátogattak kedvenc csapatuk stadionjába, nem törődve azzal, hogy "csak" a második együttes mérkőzött.


"Torghelle jó csatár lesz. Csak meg kell tanulnia, hogy néha fel is kell emelnie a fejét, nem mindig a labdát nézni. Na, Király Gábor, az teljesen más kategória. Világklasszis. Kár, hogy nem egyből Angliába szerződött, és elpocsékolt hét évet Németországban…"
John Keller, a Crystal Palace törzsszurkolója

Szóval, majd ezren ott ültek a lelátón, és ebből a majd ezer emberből szinte mindenki ismerte a 10-es számmal a hátán futballozó játékost. Azt a labdarúgót, akit annak idején Kispesten is imádtak, majd a Hungária körúton dicsőítettek, most pedig London külvárosában is nagyon szeretnek. "Torghelle, Torghelle!" - kiabálta néhány kissrác, kezében papírfecnivel, amikor a támadó kifutott a pályára. A találkozó első félidejében aztán nem ordíthatták sokszor a nevét, ugyanis a csatár láthatóan kerülte a labdát. Nem volt olyan, mint azt már a magyar bajnokságban szereplő védők megszokhatták.
Nem volt kemény, nem volt agilis, nem küzdött olyan elánnal, mint általában szokott.
Aztán a mérkőzés szünetében fény derült a titokra…
- Jézusom, ön nagyon sápadt.
- És most már sokkal jobban nézek ki, mint néhány perccel ezelőtt - mondta az öltözőből kijövet egy mosollyal az arcán a félidőben lecserélt Torghelle Sándor.
- Mi történt, mitől van ilyen állapotban?
- Már a pályán éreztem, hogy nincs minden rendben. A huszadik perctől kezdve gyengének éreztem magam, szédültem, hányingerem volt, dülöngéltem ide-oda.
- Tehát ez az oka, hogy lecserélték.
- Igen, na meg az, amit az öltözőnk vécéjében produkáltam… Mondom, már a játék alatt sem voltam jól, ám amint beléptem az öltözőfolyosóra, és megcsapott a meleg, azonnal a mosdó felé vettem az irányt. És hogy is mondjam: kijött, aminek ki kellett jönnie.
- Gondolom, már megvizsgálta a csapatorvos. Mi a diagnózis?
- Természetesen azonnal megnézett a doktor, de nem talált semmi konkrét bajt. Lehet, hogy elrontottam a gyomrom, de az is elképzelhető, hogy csak a túlzott fáradtság okozta a problémát. Mindenesetre azt javasolta, azonnal menjek haza, és pihenjek le, meg sem kell várnom a meccs végét.
- Nem túl szerencsés, itt volt a lehetőség a bizonyításra. Láttam, a menedzser, Iain Dowie is ott ült a kispadon, és szemlélte az összecsapást.
- Rendszerint megtekinti a második csapat mérkőzéseit a mester. Tulajdonképpen a tartalékok az első csapatból kimaradókból, illetve a tehetséges ifijátékosokból tevődnek össze. Így természetesen az edzőt is érdekli a futballisták teljesítménye.
- Az összecsapást nézve tényleg igazat beszélt, amikor több nyilatkozatában azt állította: az angol tartalékbajnokság is borzalmasan erős, mondhatni, összehasonlíthatatlan a magyar ligabajnokikkal.
- Valóban remek, hajtós, küzdelmes mérkőzéseket látni a második csapatok között. No, de ez nem is meglepő, hiszen mindenki, aki a tartalékok között szerepel, bizonyítani szeretné, hogy helye van a legjobbak között. ---- "Hogy hívják? Torghelle? Hallottam már a nevét. De a másik magyart, Királyt jobban ismerem. Szuperkapus. És nem mellékesen, rendkívül sármos pasi. Maga ismeri? Itt egy papír, kérem, hozzon egy aláírást, de egy fényképnek örülnék a legjobban…"
Lesley Ronen Palace-drukker, amúgy egy bár pincérnője


- És önnek mikor lesz helye az első csapatban?
- Ezt nem nekem kell eldöntenem. Jelenleg az edző olyan szisztémát alkalmaz, amelyben nekem nem szán szerepet. Egy csatárral játszunk, így hatalmas verseny van azért az egy posztért. Ám köztudott, hogy jelenleg Andy Johnson kimagaslik a riválisok közül rutinjával és magabiztosságával.
- Milyen a viszonya Iain Dowie menedzserrel?
- Egyszerű munkaviszony. Ha bármi problémám van, nyugodt szívvel fordulok hozzá.
- A mellőzöttség egyfajta probléma, nem?
- Az teljesen más kérdés. Ilyen dolgokról nem szoktunk beszélni. Hogy merném én venni a bátorságot, hogy odamenjek az edzőmhöz, és kérdőre vonjam? Iain Dowie remek szakember, s ha majd úgy érzi, helyem van a csapatban, biztosan játszat.
- Beszéljünk kicsit a mindennapokról. Milyen az élet Londonban?
- Semmi extra. Edzés, pihenés, edzés, pihenés, meccs.
- Ne mondja, hogy nem jár el sehova! Nem látott még egy híres színdarabot, nem volt még moziban?
- Ha hihetetlen, ha nem, akkor is ez a helyzet… Tényleg nem nagyon mozdulok ki. Először is elég messze lakom a belvárostól, ami azt jelenti, hogy ha este bemennék megnézni egy filmet, meghallgatni egy koncertet, mire hazajutnék, késő éjjel lenne. Akkor pedig reggel bajban lennék a felkeléssel.
- Kivel van a legjobb barátságban a csapatból?
- Mindenkivel jó viszonyban vagyok, de természetesen Király Gáborral töltöm a legtöbb időt. Ô amolyan pótapuka a számomra. Hozzá fordulok, ha bármilyen bajom van, az ő tanácsaira hallgatok leginkább.
- A kérdés csak az, mikor kell meghallgatnia Király Gábor utasításait a pályán belül.
- Úgyis tudja a választ… Egyelőre csak az edzéseken. De remélem, hogy nemsokára egy magyar névvel kezdődik, és egy magyar névvel végződik majd a Crystal Palace összeállítása…


"Sándor? Remek fickó, nem, nagyszerű fickó. Én mentem ki érte a reptérre, amikor megérkezett Angliába. A játékával sincs baj, kell még neki egy kis idő, és ontja majd a gólokat. Király? Hogy is tudnám jellemezni? Briliáns, elképesztő - hála isten, hogy nálunk véd…"
Peter, a Crystal Palace biztonsági főnöke, aki nem árulta el a családi nevét…