Szeressük egymást, gyerekek!

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2004.11.25. 22:00
Címkék
Az NSO ajánlja:

Összeállításunk: A londoni 6:3

A magyar válogatott összes mérkőzése
Az NSO ajánlja:

Összeállításunk: A londoni 6:3

A magyar válogatott összes mérkőzése
Az lett volna a felejthetetlen pillanat, ha a nagybeteg Puskás Ferenc is besétál csütörtök délután a Régi Siposba. Ám az óbudai halászkertben helyet foglaló egykori kedvencek, Öcsi bácsi barátai hiába vártak a legendás 10-es érkezésére, az ő egészségi állapota sajnos már nem engedi meg, hogy efféle programokon részt vegyen. Pedig, biz' Isten jól érezte volna magát, hiszen Fejér Miklós, a helyiség futballrajongó tulajdonosa ismét csak összetoborozta a régmúlt idők nagyjait, hogy együtt emlékezzenek a 6:3-as magyar győzelemmel végződő "évszázad mérkőzésének" 51. évfordulójára.

Szepesi György (jobbra) még 51 év elteltével is gratulálhatott a londoni csodáért Buzánszky Jenônek (balra) és Grosics Gyulának (Fotó: Mirkó István)
Szepesi György (jobbra) még 51 év elteltével is gratulálhatott a londoni csodáért Buzánszky Jenônek (balra) és Grosics Gyulának (Fotó: Mirkó István)
Szepesi György (jobbra) még 51 év elteltével is gratulálhatott a londoni csodáért Buzánszky Jenônek (balra) és Grosics Gyulának (Fotó: Mirkó István)
Ezen a csütörtökön nem volt itt Puskás Ferenc, eljött viszont Novák Dezső, aki lapunkban vallott a közelmúltban ügynök múltjáról, és akit nagy-nagy szeretettel fogadtak a vendéglőben. Rudas Ferenc és Gyetvai László, két egykori ferencvárosi játékos külön-külön megölelte és megcsókolta a láthatóan elérzékenyülő Novákot, de a többi csapat, az Újpest, a Vasas, a Honvéd egykori futballistái is szeretettel köszöntötték a Fradi kétszeres olimpiai bajnok, ám az ügynökbotrány miatt besározódott korábbi labdarúgóját. Szó sem volt itt politikáról, bármiféle szörnyűséges emlékről, a futball, csakis a futball töltötte ki ezt a délutánt. Együtt koccintott egyebek mellett Göröcs János, Várhidi Pál, Machos Ferenc, Raduly József, a 91 esztendős Kalocsay Géza, Szepesi György, hogy csak néhány nagy nevet említsünk.
Fejér Miklós természetesen a legendás halászlét tálalta fel barátainak. Közben elmesélte, hogy a közelmúltban a németországi Hanauban járt Buzánszky Jenő társaságában, és részt vett a Frankfurt közeli kisvárosban rendezett jótékonysági bálon; ennek volt Buzánszky, no meg az 1954-es világbajnok NSZK csapatának tagja, Ottmar Walter a díszvendége. Ahogy a korábbi kedvencek kanalazták a halászlét, Fejér Miklós még annyit elárult, itt, ennél a baráti társaságnál nem számít semmi, csak a szeretet.
Csütörtökön a Régi Sipos immár sokadik baráti összejövetele valóban a barátság, a szeretet jegyében telt el.
Legfrissebb hírek

Copa Sudamericana: félbeszakadt a nyolcaddöntő argentin–chilei párharca

Minden más foci
2 perce

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
6 perce

Megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal, Torinóból vesz középpályást a Forest – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
14 perce

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
39 perce

Kilencven éve született Dömötör Zoltán, aki nem lőtt – ejtett

Népsport
1 órája

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
1 órája

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
1 órája

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik