A török kaland

A. T. P.A. T. P.
Vágólapra másolva!
2004.07.06. 22:00
Címkék
Megnőtt a kereslet a magyar topfutballisták iránt. Ehhez köze lehet Lothar Matthäus szövetségi kapitánynak is, aki a válogatottnál számításba vett labdarúgókat nem titkoltan igyekszik jó színben feltüntetni külföldön, márpedig az ő szava a világ labdarúgásában még mindig sokat ér.
Jó példa lehet erre Torghelle Sándor (róla bővebben a 12–13. oldalon olvashatnak) és Gera Zoltán esete, ám hogy nem csak nyugat felé érdemes venni az irányt, azt Molnár Balázs példája bizonyítja. A Zalaegerszeg középpályása tegnap menedzsere, Vladan Filipovics társaságában hároméves szerződést írt alá az első osztályba most feljutott török Ankaraspor csapatához. A légiósélet nem ismeretlen a válogatottban is számításba vett fedezetnél, elvégre korábban már futballozott Spanyolországban is.
"Három évet lehúztam otthon, ám most úgy éreztem, szükségem van a váltásra – mondta a játékos. – Az Espanyolnál és az Elchénél töltött időszakhoz képest annyi a különbség, hogy most érettebben vághatok neki a légióskodásnak. Abban viszont biztos vagyok, játszom én még a ZTE-ben, Zalaegerszeg ugyanis a szülővárosom, amelyhez ezer szállal kötődöm."
A török élvonalbeli újonc Ankaraspor vezetői Molnár Balázst a Wales és a Brazília elleni válogatott mérkőzésen látták. Magyar légiós a törököknél a Galatasaraynál kevés lehetőséghez jutó Tőzsér Dánielen kívül nincs, és ha a középpályás jól teljesít, megnyílhat a keleti út.
Legfrissebb hírek

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedett középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
24 perce

Oslói sokk, budapesti öröm – világbajnoki selejtezőink, 2. rész

Képes Sport
35 perce

Röplabda: a franciákkal sem bírt a magyar csapat az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
56 perce

Ülőröplabda Eb: magyar vereség a nyitányon

Röplabda
1 órája

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
1 órája

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
1 órája

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
1 órája

Divya Deshmukh nyerte a sakk vk-t

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik