Brazília újra sikert ünnepelt

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2004.04.29. 21:30
Címkék
Persze, a brazilok ünnepeltek  mint a futballtörténelem során oly sokszor már. Azonban a szerda este felért egy világbajnoki győzelemmel, hiszen a selecao azt a magyar nagyválogatottat verte 41-re, amelyik nemzeti csapatot a futballtörténelme során még nem sikerült felülmúlnia. Nézzük, hogy az est néhány szereplője hogyan értékelte a sikert, illetve néhány brazil újság, és internetes hírközlő kommentárját is közöljük.
A csapatkapitány Cafú helyett állt be a brazil varázslók közé Mancini, aki a mérkőzés után készséggel nyilatkozott: "Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, kár, hogy akkor még nem lehettem a pályán. Úgy érzem, bennem sem kellett csalódnia Carlos Alberto Parreira kapitánynak, annak ellenére, hogy velem már nem volt annyira ütőképes a csapat. Az argentinok elleni mérkőzés elött még találkozunk Katalóniával és Franciaországgal, remélem mindkét ütközetre kapok behívót, hogy aztán az ősi rivális ellen is bizonyíthassak."

A nagy sztárok közül a szintúgy a félidőben lecserélt Roberto Carlos is értékelte mindazt, ami vele és a válogatottal Budapesten történt: "Nagyon élveztem minden percet, amit a pályán tölthettem. Őszintén szólva, most kifejezetten jól jött nekem ez a sikerélmény, mert a Real Madridnál az utóbbi mérkőzéseinken többnyire nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt szerettük volna."

Juninho Pernambucanónak, a brazilok jobb oldali középpályásának roppant fontos volt a budapesti mérkőzés, és mindjárt kiderül, hogy miért: "Már nagyon régen nem kaptam lehetőséget kezdőként a brazil válogatottban, ezért már eleve feldobottan szálltam harcba. Legnagyobb örömömre a csapattársaim is hasonló lelkesedéssel játszottak, ráadásul most a góllövéssel sem álltunk hadilábon, így az már csak hab a tortán, hogy Brazília ezzel a teljesítménynyel tudta először legyőzni Magyarországot. Úgy érzem, ilyen hozzáállással és lelkesedéssel a világbajnoki selejtezőkön sem lehet gondunk."

És végül az edzőlegenda, Mario Zagallo is nyilatkozott. Az ősz mester Budapesten ült 250. alkalommal a válogatott kispadján, és mondhatni, csodás ajándékot kapott a játékosoktól: "Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen mérkőzésen ünnepelhettem a kétszázötvenedik szereplésemet a válogatottnál. Köszönet érte a brazil játékosoknak, de legalább ilyen hálás vagyok a pályára lépő magyaroknak, illetve annak a sok ezer embernek, akik kilátogattak a mérkőzésre és a szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Minden elfogultság és fellengzés nélkül állíthatom, hogy ez a találkozó a labdarúgás ünnepe volt, manapság, sajnos, nagyon ritkán találkozik ilyen jelenséggel az ember." ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

Kamuti Jenő: Legyen globális szeniorolimpia!

Egyéb egyéni
31 perce

A sport jövője itt kezdődik, állítja Sterbenz Tamás a Netrisk Sport és Innováció Konferenciáról

Egyéb egyéni
50 perce

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
7 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
7 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
7 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
8 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
8 órája
Ezek is érdekelhetik