Svájc lesz az új állomás

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2004.02.26. 20:55
Címkék
Úgy tűnik, hogy Szanyó Károly ismét légiós lesz. A középpályással február elején szerződést bontott az Újpest, és Magyarországon nem kapott megfelelő ajánlatot. Ám egy menedzserirodának köszönhetően Svájc felé vette az irányt, ahol a második ligás Wohlennél edzett, sőt pályára is lépett.
Szanyó Károly (balra) nem bukott meg Újpesten, itthon mégsem kapott szerzôdést
Szanyó Károly (balra) nem bukott meg Újpesten, itthon mégsem kapott szerzôdést
Szanyó Károly (balra) nem bukott meg Újpesten, itthon mégsem kapott szerzôdést
Szanyó Károly (balra) nem bukott meg Újpesten, itthon mégsem kapott szerzôdést
Szanyó Károly (balra) nem bukott meg Újpesten, itthon mégsem kapott szerzôdést
Szanyó Károly (balra) nem bukott meg Újpesten, itthon mégsem kapott szerzôdést
A klub vezetőinek és a megjelent ügynököknek elnyerte a tetszését, mégsem írt alá a feljutásért küzdő együtteshez, mert előfordulhat, hogy egy svájci élvonalbeli együtteshez kerül. Nagy fordulat ez ahhoz képest, hogy az elmúlt napokban még az is felmerült: esetleg visszatér Újpestre.
"Néhány napot készültem csak a Wohlennel, de máris megkaptam a svájciaktól a szerződéstervezetet – mondta a középpályás. – Egyelőre nem írtam alá, mert a segítőim, kapcsolataikat kihasználva, élvonalbeli csapatokkal is kapcsolatba léptek, így most válogathatok. Részt vettem a Basel próbaedzésén, ahol meg is feleltem. Mehetnék még a Neuchatel Xamax és a St. Gallen gárdájához is, vagyis már-már a bőség zavarával küzdök. A helyzet viszont nem ilyen egyszerű. Itt van például a Basel, ahova szívesen mennék, hiszen híres és jó csapatról van szó, jelenleg is az első helyen áll, viszont sok az Európai Unión kívüli játékosa. Márpedig a nem EU-s országból érkezett labdarúgók számát korlátozzák. Most keresik a klubnál a megoldást arra, hogy leigazolhassanak. Mindenesetre az biztos, hogy Svájcban maradok. Bár szó volt róla, mégsem térek vissza a Megyeri útra."
Noha Európában lezárult az átigazolási időszak, a középpályás helyzete nem reménytelen, mert nincs érvényes szerződése. Emlékezhetünk, tavaly a Debrecen ugyanilyen körülmények között igazolta le a román Sabin Iliét.
"Az ügynökeim már jelezték a FIFA illetékeseinek, hogy szeretnék Svájcba szerződni – folytatta Szanyó. – Ilyenkor be kell szerezni egy iratot arról, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott velem az előző egyesületem. Általában engedélyezik, hogy a szabaddá vált futballista elszerződjön egy új csapathoz. Remélem, nekem is sikerül megkapnom ezt az engedélyt."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik