A kapitány a ligában vendégeskedett

Vágólapra másolva!
2004.01.29. 22:05
Címkék
Majdnem három órán át beszélgetett egymással csütörtökön Szieben László, a Magyar Labdarúgóliga (MLL) elnöke és Lothar Matthäus, a válogatott szövetségi kapitánya.
A két sportember másodszor találkozott egymással, igaz, legutóbb még ellenfelekként futottak össze egy nyugat-berlini teremtornán, amikor Szieben az Újpest kapuját védte, Matthäus pedig a Bayernben futballozott."Nem futottunk udvariassági köröket, arra egyikünknek sincs szüksége és ideje, érdemi kérdésekről beszélgettünk" – mondta érdeklődésünkre az MLL első embere. Szieben László többek között a profiágazat szervezeti felépítéséről, működéséről tájékoztatta a szövetségi kapitányt, és arról is szót váltott vele, miként segítheti a liga Lothar Matthäus munkáját. "A kapitány a honi szakma meghatározó személyisége, a kéréseit illik komolyan venni, és mi komolyan is vesszük" – tette hozzá a ligaelnök, aki elmondta még, hogy a jövőben is rendszeresen találkozik majd a 150-szeres válogatott német trénerrel.
Legfrissebb hírek

Óriási bravúr! Fábián Bettina világbajnoki bronzérmes a 3 km-es kieséses sprintversenyben

Vizes vb 2025
1 órája

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
3 órája

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
3 órája

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
4 órája

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

„Panyenkázók” figyelmébe – VIncze András jegyzete

Európa-liga
4 órája

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Egyetemi világjátékok: magyar ezüst vívásban, bronz ritmikus gimnasztikában

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik