Mohácsi János sok sikert kíván névrokonának

Vágólapra másolva!
2004.01.23. 21:21
Címkék
Gratuláló hívások és sms-ek tucatjait kapja naponta dr. Mohácsi János azóta, hogy Lothar Matthäus megnevezte stábjának tagjait. Akkor elmondta, hogy a magyar válogatott orvosa dr. Mohácsi János lesz, ám a gratulációk mégis rossz helyre érkeznek. Azaz nem az a dr. Mohácsi János dolgozik mostantól a válogatott mellett, aki Mezey György két kapitánysága idején ezt már megtette, hanem névrokona, a Dunaferr korábbi orvosa. A félreértés persze elkerülhető lett volna, ha a stáb névsorát kihirdető sajtótájékoztatójára Matthäus munkatársait is meghívják…"Megtisztelő, hogy ennyien emlékeznek még rám és a húsz évvel korábbi időszakra, amikor a válogatott legutóbb kijutott a vb-re – mondta az "első" dr. Mohácsi János. – Egyébként azóta sem szakadtam el a labdarúgástól, dolgozom az edzőképzésben, főállásban pedig a Testnevelési Egyetem tanára vagyok, de a válogatottnál nem tőlem kell majd érdeklődni a játékosok egészségi állapotáról. Névrokon kollégámat ismerem, és sok sikert kívánok neki a munkájához. Remélem, ez a név ezúttal is szerencsét hoz, és húsz év után, 2006-ban ismét Mohácsi Jánosnak hívják majd az egyik részt vevő válogatott orvosát…"
Legfrissebb hírek

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
29 perce

Gálfi Dalma a negyeddöntőben búcsúzott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
41 perce

NB II: újabb játékos távozását jelentette be a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Budapesten zajlik a katolikus iskolák nemzetközi diákolimpiája

Egyéb egyéni
1 órája

Abu Fani, Baráth Péter és Botka Endre is hiányzik a Ferencváros BL-keretéből

Bajnokok Ligája
1 órája

Kosárlabda: a 9–12. helyért játszhatnak az U20-asok a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Felvette a Hírességek Csarnokába Diogo Jotát a Wolves

Angol labdarúgás
2 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik