Örök fradista nehéztüzér

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2003.12.09. 21:20
Címkék
"Lőj, Lajos, lőj! Üvöltött a nép teli torokból, és Lajos lőtt futtából, de akkorát ám, mint az Auróra, a labda pedig a kispesti jegenyefák magasságában süvített, vagy a hálót szaggatta széjjel.
Sok minden történt Szûcs Lajossal, amíg a Honvéd nehéztüzére lett. Először is Újpesten kergette a labdát, nagy-nagy lelkesedéssel, büszkén nyargalászott lila-fehérben, csaknem öt éven át. Igaz, akkor még gyerek volt, bikaerős, keménykötésû srác, erősebb a környék összes hentesinasánál. A Megyeri útról Dorogra került, hogy a helyi Bányászban húzzon le három évet, ott már kiabálta Dorog apraja-nagyja, hogy "Lőj, Lajos, lőj!”, és erre figyeltek fel a Fradi vezetői is, hiszen jött az ajánlat az Üllői útról. Szûcs Lajos ma is a Ferencvároshoz tartozik.Pedig csupán három évet játszott zöld-fehérben, igaz, ezalatt kétszer ünnepelhetett bajnoki címet, 1968-ban meghívták a világválogatottba (négy magyar a világválogatottban: Farkas János, Albert Flóri, Novák Dezső és persze Szûcs Lajos), s ugyanabban az esztendőben Mexikóban olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett. Ki gondolta volna, hogy a következő év mind a Fradi, mind az ő életében válságos időszakot hoz majd. Úgy bizony, 1969-ben válságba került a Ferencváros, s arról beszéltek, hogy kilencen hagyják el a zöld-fehér alakulatot. Végül csak Szûcs Lajos ment (Rákosi Gyulát házon belül eltiltották…), de ő is úgy igazolt a Honvédhoz, hogy az akkori szabályok szerint egy évet ki kellett hagynia. S ettől igazán különleges az ő pályafutása: esztendőn át csak edzésre járt, majd 1971-től a Bp. Honvéd meghatározó játékosává vált. Kezdésként mindjárt megválasztották az év labdarúgójának, és hét évet nyomott le a piros-fehéreknél. Felesége, Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színmûvész gyakorlatilag minden fontosabb meccsén ott volt, ha kellett, esernyővel verte azokat, akik bántani merészelték az urát, ám ma alighanem meghitt vacsorát szervíroz, hiszen Szûcs Lajos ezen a napon ünnepli 60. születésnapját.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik