Bozóky: két héten belül lesz kapitány

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2003.12.01. 20:39
Címkék
Kezdhetnénk azzal a szenzációszámba menő, lapunk szerkesztőségébe megtelefonált hírrel, miszerint Lothar Matthäus, a németek egykori világklasszisa, aki jelenleg a Partizan Beograd szakvezetője, hétfőn Budapesten tárgyalt Puhl Sándorral.
Mondom kezdhetnénk ezzel is…, ha mindez igaz lenne. A világ egykori legjobb bírája ugyanis érdeklődésünkre cáfolta, hogy a találkozott a Bayern München volt csapatkapitányával, így aztán kapitányügyben sem egyezkedhettek. Mindezt Bozóky Imre MLSZ-elnök is megerősítette, aki ezzel kapcsolatban annyit mondott: "Nincs tudomásom arról, hogy Lothar Matthäussal bárki tárgyalna Budapesten.” Gyaníthatóan sem Matthäus, sem a néhány hete Budapesten vendégeskedő egykori szovjet válogatott Szabó József, sem Bölöni László nem lesz a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Helyettük Egervári Sándor az első számú jelölt, jóllehet Bozóky Imre e felvetést sem erősítette meg. – Elnök úr, mikor ünnepelhetjük az új kapitány beiktatását? – December tizenötödikéig biztosan meglesz Gellei Imre utódja – mondta Bozóky Imre.– Felsorolná a jelölteket? Csak azért kérdem, mert lapunk is írt már több névről, de mégiscsak más, ha mindezt az MLSZ elnöke árulja el.– Neveket természetesen nem mondhatok, maradjunk annyiban, hogy a két-három jelölt neve már elhangzott több fórumon is, így aligha érhet bárkit meglepetés. – Akkor írom én, kikről van szó. Nyilasi Tibor, Csank János és Egervári Sándor. – Még egyszer mondom, nem szeretnék belemenni találgatásokba. Most csupán annyit árulhatok el, hogy már folynak a tárgyalások a jelöltekkel. – Annyit azért elárulhatna, hogy ön döntött-e már. – Igen. Már pontosan tudom, kire szavazok majd, de meg ne kérdezze…– Izgalmas ez a titkolózás, csak kissé érthetetlen. Lehet, hogy szerencsésebb lenne, ha egyenesen belemondaná a sok-sok csalódott magyar szurkoló szemébe, hogy tessék emberek, itt van Csank János, ő ezért és ezért lehet alkalmas, itt van Nyilasi Tibor, akit régóta szeretnék megnyerni erre a pzícióra, és íme Egervári Sándor, az egyik legsikeresebb hazai szakember. Ehelyett találgat mindenki, és még csak azt sem lehet tudni, hogy végül mi dönt majd. Az, hogy ki a legolcsóbb, vagy éppen az, hogy ki a legalkalmasabb?– Rengeteg szempontot veszünk figyelembe, és természetesen az anyagiak is számítanak majd. Várjanak két hétig, akkor minden kiderül.
Legfrissebb hírek

Iráni továbbjutó a sznúker-vb-n, Vafaei legyőzte Hawkinst

Egyéb egyéni
23 perce

„Megnehezítem a saját életemet" – Norris elvesztette a vezetést a bajnokságban

F1
44 perce

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Újpest meccs az NB I-ben, BVSC–Vasas az NB II-ben

Minden más foci
1 órája

Meglepetés, a Saint-Étienne legyőzte a Lyont a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

A Real Madrid a 93. percbeli Valverde-rakétával győzött az Athletic Bilbao ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Mégis hova kellett volna mennie Verstappennek?" – a Red Bull értetlenkedett, az FIA érvelt

F1
1 órája

Kikapott az Atalantától és távolodik a kupainduló helyektől a Milan

Olasz labdarúgás
2 órája

A Leverkusen botlásával a Bayern a következő fordulóban akár bajnok is lehet

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik