Farkaséhes és szótlan volt a vendégcsapat kapitánya

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.10.09. 22:16
Címkék
"Lengyel, magyar két jó barát, együtt issza meg a borát!Jó, jó, unalomig ismételt, ám jelen esetben mégis kevés aktualitással bír a fenti szólásmondás.
Persze, kibékíthetetlen ellentétre, vagy efféle csúfságra véletlenül se merjenek gondolni, lévén "csupán” arról van szó, hogy a két ország labdarúgó-válogatottja szombaton ki-ki meccset vív egymással az európai 4. selejtezőcsoportban. A tét, persze, nem kicsi, de ezt úgyis tudja mindenki.Azt viszont már annál kevesebben, hogy Pawel Janas, a lengyelek szövetségi kapitánya sem ebéd előtt, sem pedig ebéd után nem szeret nyilatkozni, főleg nem egy sorsdöntő mérkőzést megelőzően. A lengyel válogatott repülőgépe tegnap nem sokkal dél után landolt Ferihegyen, majd a küldöttség egyenesen a margitszigeti Grand Hotel felé vette az irányt (talán jó ómen, hogy a magyar– lett meccs előtt ugyanitt szálltak meg a vendégek, s akkor a mieink 3–1-re győztek…), hogy annak rendje s módja szerint elbarikádozza magát a magyar újságírók elől. Persze, azért ne legyünk naivak, nyilvánvalóan nem ez volt a fő céljuk a lengyeleknek, mindenesetre Pawel Janast csütörtökön hiába próbáltuk megszólaltatni, farkaséhségével indokolva elhárította az érdeklődésünket. Szűk félórával ezután azonban már kifogást sem keresve jelezte, egyelőre nem tud, és nem is akar mit mondani…Aligha hihetnénk, hogy Pawel Janas megijedt volna néhány kérdéstől, mindenesetre Lengyelországban az emberek többsége úgy tartja (legalábbis a lengyel kollégáink szerint), hogy kapitányuk bátrabb, támadóbb felfogásban is játszathatná a nemzeti csapatot. A lengyelek nem túl fényes selejtezőbeli szereplése miatt is sok kritika érte Janast az utóbbi időben, ezzel együtt úgy tűnt, nem nyomasztja a magyar–lengyel meccs tétje. Valljuk meg, a legutóbbi chorzówi vereség (Lengyelország–Svédország 0–2) után veszítenivalójuk nekik van a legkevésbé.Alighanem Tomasz Hajto és Emmanuel Olisadebe hiánya (a Schalke 04 védőjét kiállították a már említett svédek elleni, szeptember 10-i találkozón, a nigériai származású támadó pedig sérült) azért okozhat némi fejfájást Pawel Janasnak, mindenesetre így sem érkeztek rossz csapattal a vendégek. Elképzelhető ugyanakkor, hogy szombaton a kezdők között kaphat helyet az a Sebastian Mila, aki legutóbb még a lengyel utánpótlásgárdában szerepelt, s mindeddig csupán egyetlen alkalommal ölthette magára az első csapat mezét. A 21 esztendős középpályást nagy tehetségnek tartják Lengyelországban, miként a Groclin Grodzisk támadóját, Andrzej Niedzielant is. A játékos gyors, erőszakos, és ami egyáltalán nem mellékes Juhár Tamásék szempontjából: rendkívül gólerős is…No és persze eljött Budapestre és nyilvánvalóan ott lesz a Puskás Ferenc-stadionban a lengyelek legnagyobb ásza, Jerzy Dudek is. A Liverpool kapusának nehéz gyermekkora volt, hiszen a szénbányász édesapja eleinte nem örült annak, hogy a kis Jerzy mindenáron futballista akar lenni, ám ahogy a tinédzserként már komoly kapuserényeket felvillantó fiának a szakemberek is nagy jövőt jósoltak, szép lassan megbékélt a helyzettel. Dudek pályafutása a Sokol Tychyből indult, s onnan igazolt évekkel később a Feyenoordba. Talán emlékeznek rá, ez lett az akkoriban ugyancsak a rotterdami klubnál légióskodó Petry Zsolt veszte, hiszen a magyar hálóőr nemigen jutott szóhoz Dudek mellett, majd nem sokkal később távozott is a csapattól… Hollandiából aztán egyenes út vezetett Jerzy Dudek számára a világ-, de legalábbis az Európa-hírnév felé, amikor 2001. augusztus utolsó napján aláírta szerződését a négyszeres BEK-győztes Liverpool csapatához.A lengyel válogatott 30 esztendős klasszisa Pawel Janasszal ellentétben szívesen nyilatkozott, noha azt már előre kikötötte, a Liverpoolról nem hajlandó beszélni. "Izgalmas meccset játszunk majd szombaton – mondta Jerzy Dudek. – Lengyelországban az emberek joggal várják el tőlünk, hogy feledtessük a legutóbbi, svédektől elszenvedett vereséget, de azzal mi, játékosok is tisztában vagyunk, mennyi minden múlhat a szombat estén. A magyar válogatott hazai pályán mindenképpen kedvezőbb helyzetből várhatja az utolsó selejtezőt, de a csapatunk van olyan jó, hogy ilyen feladatot is képes megoldani. A vb-szereplés után érthetően csalódottak lennénk, ha nem szereznénk meg a pótselejtezőt érő második helyet, igaz, csak magunkat okolhatjuk, hogy eddig nem sikerült kiharcolnunk a továbbjutást. Szombaton azonban minden eldől!”Ezután azért megpróbáltuk klubcsapatáról is faggatni, de sajnos Jerzy Dudek szavatartó ember, s tényleg nem beszélt a Premier Leauge-ben gyengébben szereplő együtteséről…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik