Lelkesítő üzenet jött Erdélyből

Egy ország bízott a nemzeti csapatban, és egy ország állt föl századszor, ezredszer, elkeseredve, mondván: nekünk sosem sikerül. Pedig még hátravan a java, a lengyelek elleni, október 11-ei budapesti összecsapás, amelyen… Itt aztán álljunk is meg, ám ahogy mondani szokták, az élet még véletlenül sem állt meg, amikor a fürge szarvas módjára vágtató Maris Verpakovskis a harmadik lett gólt is bekotorta Király Gábor hálójába. Olyannyira nem, hogy a szövetségi kapitány, Gellei Imre hétfőn a keret mindegyik tagját felhívta, végigtelefonálta egész Európát, hogy szót váltson játékosaival. Volt miről beszélniük, mert ahogy Gellei Imre is fogalmazott: "Magunkkal szemben sem tudunk elszámolni a rigai vereséggel, vannak nyolc napon túl gyógyuló sebek, és ez majdnem ez a kategória…”– Napokkal a kudarc után, olvasva a temérdek kritikát és a számtalan dühös szurkolói visszajelzést, hogyan gondol vissza a rigai találkozóra?– Csak azt tudom mondani, amit a meccs előtt és a találkozót követően: mi győzni mentünk, és ezért kockáztattunk – felelte a kapitány. – Volt lehetőségünk a sikerre, de ziccerek helyett szögleteket és szabadrúgásokat harcoltunk ki. Nem akarom felmenteni a játékosaimat, de talán a túlzott győzni akarás dolgozott bennük. Ennek köszönhető az általam általában nem favorizált egész pályás letámadásunk, fiatal csatáraink olykor meggondolatlan megmozdulásai. Kockáztattunk, és elbuktunk. Ha valaki azt hiszi, hogy akár én, akár a játékosaim már túltették magukat a kudarcon, az téved.– Ma mit csinálna másként?– Talán jobban megszervezném a védekezésünket a szabadrúgásoknál, merthogy ilyen szituációban kaptuk az első gólt, amely olyan volt számunkra, mint amikor Kovács Kokó Istvánt az argentin Chacón padlóra küldte… Megdöbbentő és váratlan pillanat volt, és mi nem is tudtunk felállni belőle.– Pedig valahogy fel kell állni, hiszen jönnek a lengyelek.– Ha hiszi, ha nem, kaptam biztató jeleket a vereség után is. Tudom én, hogy a szurkolók nagy része rendkívül csalódott, de ettől függetlenül erőt ad nekem és a csapatomnak több apró momentum. Felhívott például Erdélyből egy drukkerünk, és azt mondta, ő 1958 óta követi figyelemmel a magyar labdarúgás történéseit, bántotta a rigai kudarc, de annak örült, hogy a válogatott egyenes derékkal halt meg. Aztán jöttem ki a televízió épületéből, és megállított egy hölgy, aki annyit mondott: fel a fejjel, lesz ez még jobb is.– Csak az a kérdés, hogy mikor. Már október tizenegyedikén?– Én már a lengyelek ellen készülök. Az a lényeg, hogy van még sanszunk, és hiába írták a lapok korábban erre vagy arra a meccsre, hogy sorsdöntő, ez a lengyelek elleni lesz az. A tét óriási nekünk is, nekik is.– Mit csinál addig, tervez-e változtatást a keretben?– Ott vagyok minden fontosabb bajnoki meccsen, aztán megnézem az MTK UEFA-kupa-meccsét Zágrábban, és napi kapcsolatban leszek a kerettagokkal. Ami a neveket illeti, korai bármit is kijelentenem, mindenesetre figyelem Pető Tamás, Bódog Tamás és Korolovszky Gábor teljesítményét.