Eddig erejükön felül teljesítettek a lettek

Vágólapra másolva!
2003.09.06. 21:07
Címkék
Jelenleg nem tagja a válogatott keretnek Mátyus János, ám a 34-szeres válogatott védő mégis hasznos tanácsokat adhat a Rigába készülő együttesnek. A futballista, aki a skót Hibernians együttesét munkavállalási engedély híján kénytelen volt elhagyni, ebben az évben az osztrák Admira Wacker tagja, Bécsben pedig csapattársa Vitalijs Astafjevs, a lett csapatkapitány.
"Vitalijs az egyik legrutinosabb labdarúgó – mondta Mátyus János. – Korábban játszott az Austria Wien és az angol Bristol Rovers csapatában is, és már kilencvenháromszor volt lett válogatott. Dárdai Pált idéző stílusú és alkatú játékos, bár kevesebbet fut, kevesebbet ütközik, és lassabb is, mint Pali, de a labda jó helyen van nála.”Mátyus elmondta, az utóbbi hetekben egyre többször beszéltek Astafjevssel a magyar csapat rigai fellépéséről ."Tartanak tőlünk, ez egyértelmű – tette hozzá Mátyus. – Legutóbb Üzbegisztántól kaptak ki három góllal otthon, és ez Vitalijs szerint a legrosszabbkor jött, megzavarta a csapatukat. Ez a váratlan vereség azt jelezheti, hogy erőn felül kezdtek a csoportban. Eleinte nem figyelt rájuk senki, sokszor szerencséjük is volt, és most az akkor megszerzett pontokból próbálnak megélni. Emellett csapattársam azt mesélte, hogy Budapesten nagyon meleg volt, és a második félidőben alig volt erejük, vagyis ők úgy számolnak, hogy a mieink jobb erőben vannak. Astafjevs szerint a legnagyobb problémájuk az, hogy bár néhány játékosuk jónevű európai csapat tagja, mégis ritkán játszik, ezért kiszámíthatatlan, milyen formában vannak. És ami a legfontosabb: a klubtársam szerint nem szerencsés számukra, hogy szombaton a lengyelekkel játszanak, szerdán pedig velünk, mert így a magyarok pihenten érkeznek majd a meccsre. Persze minden a pályán, a meccsen dől majd el. Azt pedig mondanom sem kell, hogy itt, Bécsben is nagyon szorítok a srácokért.”

Szavazás

Mi lesz a lettek ellen?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Mi lesz a lettek ellen?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
2 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
3 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
3 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik