Varga István bravúrt remél

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2003.05.08. 21:36
Címkék
Az utóbbi évek legnagyobb sikerét érte el a 17 éven aluliak válogatottja azzal, hogy bejutott a korosztályos Európa-bajnokság portugáliai nyolcas döntőjébe. A magyar gárda a görögországi selejtezőcsoportban az első helyen végzett, megelőzve a görög, az albán és svájci együttest, így szerzett jogot a részvételre. A portugáliai tornán a házigazdák, Ausztria és Dánia csapata lesz a magyar gárda ellenfele. Varga István szövetségi edző együttese a biztos továbbjutás után újabb bravúrt szeretne elérni a viadalon, bár a torna nem úgy kezdődött, ahogyan szerette volna a szakvezető: a szerdai nyitányon az utolsó pillanatban szerzett góllal Ausztria legyőzte a mieinket. Csütörtökön nem játszottak mérkőzéseket Portugáliában, pénteken válogatottunk Dániával vív sorsdöntő találkozót. Amennyiben az együttes győz, majd pedig a favorit házigazda, Portugália ellen is sikerrel vívja meg a mérkőzését, akkor a négy közé kerülhet.
– Csapata az Európa-bajnoki selejtezők előtt Horvátországban három felkészülési mérkőzést játszott, s mindegyiket elveszítette. Ennek fényében igazán meglepő volt a továbbjutás.– Azt gondolom, hogy az említett barátságos találkozók hozták össze igazán az együttest – mondta Varga István. – A labdarúgók akkor mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményt nyújtottak. Tudom, furcsa ezt így kijelenteni három sikertelen találkozó után, de valóban így van. A selejtező sikere is azonban ennek a túrának köszönhető, és a görögországi tornán már egy összeszokott együttes lépett pályára, amely tudta, hogy mire képes és mit akar elérni.– A sorsolás után megállapíthatjuk, hogy nem került könnyű csoportba a magyar válogatott, mire lehet képes az együttes?– Azt gondolom, hogy velünk együtt nyolc jó csapat vívta ki a részvétel jogát, vagyis mindegy, hogy melyik négyesbe kerültünk. A házigazdák ellen természetesen nem a legjobb pályára lépni, de az osztrák és a dán válogatott hasonló képességű, mint a többi. Az első meccsen is csak egy figyelmetlenségen múlt a pontszerzésünk. Egy mérkőzésen minden megtörténhet és minden el is dőlhet. A játékosaimnak tudniuk kell, hogy csak a továbbjutás jelenthet kiugrást a számukra. Amennyiben a labdarúgók mindent megtesznek a sikerért – és miért ne történne így? –, és el tudják viselni azt a terhet, amelyet a várakozás jelent, akkor bejuthatunk a legjobb négy közé. A selejtezőn már bizonyították a futballisták, hogy jó versenyzők, így erre számítok most, Portugáliában is.– Kiket tudnak kiemelni a kvalifikációs mérkőzések alapján a gárdából? Vagy megfordítva a kérdést: kitől várhatunk kiemelkedő produkciót az Európa-bajnokságon?– Ha lehet, akkor nem emelnék ki senkit. Ez az együttes igazi csapatként érte el az eddigi sikereket, és ezek után is csak egy jó kollektívaként léphet előre. Tudom, hogy elfogult vagyok, de akkor is azt állítom, hogy igen tehetséges fiatalok alkotják az együttest, akik sokra hivatottak, és remélem, ezen az Eb-n a további mérkőzéseken bizonyítanak majd.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik