Döntőt ért a szervezettség

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.05.07. 21:23
Címkék
Kecskeméten és Akasztón kedden befejeződött az U19-es Európa-bajnokiselejtezőtorna. A magyar válogatott a körmérkőzéses rendszerben lebonyolított tornán két győzelemmel és egy vereséggel Norvégia mögött a második helyen végezett, így lemaradt a júliusi, lichtensteini korosztályos Eb-ről.
"Elsősorban játékosaim fejlődését segíthette volna, ha bejutunk a nyolcas döntőbe, mégis azt gondolom, nem történt tragédia – mondta Ubrankovics Mihály szövetségi edző. – Mégpedig azért nem, mert a csapat, eltekintve az első meccstől, bizonyította, hogy igenis tehetséges ez a korosztály, és több olyan játékost vonultat fel, akikre szép jövő várhat. Persze bíztunk a továbbjutásban, így csalódást jelentett számunkra a második hely, de vigasztaló tény, hogy két mérkőzésen, a hollandok és a görögök elleni meccsen a csapat megmutatta valós tudását. Ami a tornát illeti, véleményem szerint a leginkább defenzíven futballozó csapat végzett az első helyen, hiszen a hollandok, a görögök és mi is többet nyújtottunk az egyéni játékban. Igaz, a norvégok fantasztikus szervezettséggel és mentális felkészültséggel mindezt ellensúlyozták, így nem érdemtelen a sikerük.”Az eredmények: Magyarország–Norvégia 1–2, Görögország–Hollandia 1–1, Magyarország–Hollandia 3–1, Görögország–Norvégia 0–1, Magyarország–Görögország 4–2, Hollandia–Norvégia 1–1.Norvégia jutott az U19-es Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe
A végeredmény
1. Norvégia 3 2 1 4-2 7
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 8-5 6
3. Hollandia 3 2 1 3-5 2
4. Görögország 3 1 2 3-6 1
A végeredmény
1. Norvégia 3 2 1 4-2 7
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 8-5 6
3. Hollandia 3 2 1 3-5 2
4. Görögország 3 1 2 3-6 1
Legfrissebb hírek

„Már beírták a nevemet a nagykönyvbe” – Hosszú Kávé Krasznai Tamással

Képes Sport
1 perce

Színes kavalkáddal várja a sportág rajongóit a Magyar Kosárlabdázás Napja

Kosárlabda
12 perce

Holland támadóval erősít a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
22 perce

Golden Boy-index: továbbra is Lamine Yamal vezet, két magyar is a legjobb százban

Minden más foci
25 perce

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
1 órája

Davis-kupa: Marozsán Fábián–Jurij Rodionov

Tenisz
1 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
1 órája

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik