Egyszer volt, István volt

1925. május 2., Keleti pályaudvar, délután egy óra. A Máriássy Lajos vezette labdarúgó-válogatott a bécsi utazásra, az 56. osztrák–magyar meccsre készülődik. Részlet a Sporthírlap másnapi tudósításából:
"Máriássy dr. rövid időre eltűnik, majd Krutzlerrel az oldalán tér vissza.
– Hozok neked egy avatandót – mondja Karcsinak (azaz Fogl II Károlynak, az Újpest 50-szeres válogatott védőjének, a nevezetes Fogl-gát egyik tagjának – a szerző).
Karcsi feláll a helyéről, csipőjére teszi a két kezét, ravaszul végigméri szemeivel a »begyulladt« Krutzlert, majd kemény hangon így szól:
– Hát hogyan? Csak így? Hol a vigyázzállás!
Krutzler zavarba jön, amit csak Fogl generális úrnak az a kijelentése szüntet meg: a többit majd elintézik a vonatban. Karcsi azonban ennek ellenére tovább »húzza« a sörözésbe mélyedt Krutzlert, és kettejük között a következő párbeszéd fejlődik ki:
– Hány éves? – kérdi Fogl Karcsi.
– Huszonnyolc.
– Család van-e?
– Van bizony, összesen négy darab – büszkélkedik Krutzler.
– A bajuszát miért nem borotválja le?
Krutzler vállat von.
– Na, majd útközben leszedjük – vigasztalja a Karcsi.
– A bajuszomat csak akkor szoktam leszedetni, ha nagyobb túrára megyünk – mentegetődzik Krutzler.
– De így megismerik, hogy vidéki… – replikázik Fogl Karcsi.”
A Szombathelyi Atlétikai Klub jobbszélsőjének május 3-ra tervezett válogatottbeli bemutatkozása elmaradt. Csakúgy, mint a mérkőzés. Az osztrák fővárosban tudniillik akkora eső esett, hogy azon a vasárnapon legfeljebb iszapbirkózásban lehetett volna győztest hirdetni, futballban semmiképp. Meisl Hugó, Ausztria nemzeti együttesének mindenható szövetségi kapitánya volt az, aki a pályaszemlét követően kimondta a végső szót: "Nem lesz meccs!” Aztán a szakvezető tovább intézkedett: utasítására felkérték a villamostársaság igazgatóságát, hogy közölje a találkozó elnapolását, majd leadták a "drótot” a rádiótársaságnak, a rendőrségnek, a telefonközpontoknak, az összes lapnak, az egyesületeknek, a nagyobb kávéházaknak is, mi több, a fontosabb kereszteződéseknél a találkozó elmaradását hirdető táblákat állíttattak fel. Végül a magyarokkal megállapodtak abban, hogy 5-én, kedden pótolják a pótolnivalót.
("Elhagyottan árválkodik a Hohe Warte, ahol pedig 50 000 lélek hevült volna a küzdelem izgalmaiban” – írta a Sporthírlap május 4-i száma.)
Mondani sem kell, a játékosok nem örültek a halasztásnak, hiszen legtöbbjüknek külön szabadságot kellett kérnie a hétfői, illetve a keddi napra. Igaz, "…Fogl Karcsi kijelentette, hogy ő a meccshez alkalmazkodik életrendjében, és étkezését is úgy osztja be…”, Krutzler a dühösebbek közé tartozott. "Szerettem volna, ha lejátsszuk az összecsapást, mert az ilyen talajon mindig jó formában játszottam” – kommentálta a történteket.
Két napra rá már nem volt oka a morgolódásra: kitűnő talaj és 43 ezer néző várta a két ősi riválist. Meglehet, a mieink jobban járnak, ha a gyep továbbra is játékra alkalmatlan állapotban lett volna. A találkozó ugyanis a házigazdák 3:1-es sikerét hozta. A magyar sportnapilap tudósítói a halfsor csődjeként állították be a kilencven percet, hozzátéve, hogy a Foglokat megzavarták a gólok, elvesztették önuralmukat, lám, Fogl III-at a bíró ki is állította (fűzzük hozzá, állítólag a "közönség terrorja” miatt).
Ami hősünk bécsi produktumát illeti: "Krutzler egyszerű, cicoma nélküli játékos. Nem rontotta a csatársor kombinációját. Hibát egy rossz centerezésen kívül nem csinált. Lelkesen ráment minden labdára, igyekezett a legjobbat nyújtani. Az igazi nagy válogatottak kvalitásaiból azonban nincs sok benne” – szólt a szakértői értékelés.
Maga Krutzler nem volt különösebben bőbeszédű a lefújás után, igaz, erre, saját meglátása szerint jó oka volt: "Nem illik nekem még, aki először szerepelek a válogatott csapatban, újságnak nyilatkozni.”
Holott nincs kizárva, ha a pályán kívül postaaltisztként dolgozó jobbszélső akkor nyilatkozik, már 1925-ben kiderül, hogy nem József, hanem István…