Már nincs ideje biliárdozni

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2003.01.26. 20:22
Címkék
Kemény hét előtt áll a Hibernian, hiszen Mátyus János csapata szerdán, a tavaszi első mérkőzésén az éllovas Rangerst fogadja. A skót élvonal ötödik helyén álló zöld-fehérek célja, hogy a bajnokság végére felkapaszkodjanak a dobogó harmadik fokára (az első két pozícióért a Rangers és a Celtic harcol).
"Érmes helyről álmodunk, de a negyedik hely sem lenne tragédia, hiszen így még indulhatnánk az UEFA-kupában – mondta a 34-szeres válogatott hátvéd. – Hogy játszom-e a Rangers ellen? Nem hiszem, mert a korábbi Achilles-ín-sérülésem után még nem vagyok százszázalékos erőnléti állapotban. Igaz, immár teljes intenzitással edzek, így lehet, hogy egy félidőre mégis pályára lépek. A lényeg azonban, hogy érzem a bizalmat. A klub vezetői már jelezték, a nyáron lejáró szerződésemet újabb egy évvel szeretnék meghosszabbítani.”Mátyus János ennek ellenére nem akarja elkapkodni a döntést. Elképzelhető ugyanis, hogy a szezon végén erősebb csapatba tud majd igazolni. A védő azonban mindenképpen az Egyesült Királyságban akar maradni. A 28 esztendős labdarúgó egyébként nemrég Magyarországon járt, és találkozott Gellei Imrével is. A szövetségi kapitány hangsúlyozta, figyeli majd Mátyus teljesítményét, sőt, valamikor a tavasz folyamán meg is hívja majd a védőt a válogatottba.Mátyus János tehát jól van, bár mostanság két problémája is van: skót mobiltelefonját legutóbbi látogatásakor Budapesten hagyta, s menyasszonya csupán a napokban tudja utána vinni Edinburgh-ba. A másik – ez persze a kisebbik baj –, hogy az edzések mellett mostanában kevesebb ideje jut egyik kedvenc hobbijára."Az a lényeg, hogy megúsztam az operációt, így azt sem bánom, hogy már nincs időm biliárdozni…” – mondta a védő.
Legfrissebb hírek

Evenepoel fantasztikus teljesítménnyel nyerte meg az Európa-bajnokságot is

Kerékpár
21 perce

Curling: legalább egy erős csapatot le kell győzniük a mieinknek az olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
25 perce

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
38 perce

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
41 perce

Gondok Szalai Attila klubjánál: letartóztatási parancsot adtak ki a Kasimpasa tulajdonosa ellen

Minden más foci
42 perce

Prima Primissima díj: Illés Fanni és Nyilasi Tibor is a jelöltek között

Egyéb egyéni
50 perce

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
57 perce

Közel a kihüléshez, kísérő nélkül teljesítette a Spartathlont

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik