Egykor frontkatona védekezett

Több mint négy évtizeden át két védő felügyelte a kapu előterét. Az első nemzetközileg elismert párost a Ferencváros adta a válogatottnak, Rumbold Gyula és Payer Imre alkotott szilárd falat a kapu előtt. Az I. világháborúban mindkét kiválóság részt vett, Rumboldnak az ott szerzett sebesülések és a hadifogság viszontagságai miatt fel kellett hagynia a sportággal, egy ideig Payer is csak akkor tudott játszani, amikor hazatért szabadságra. A háború után már egy testvérpár állta az ostromot a kapu előtt, stílszerűen gátként aposztrofálták a Fogl testvérek, Károly és József alkotta duót. Ők az Újpestet erősítették, és a húszas években a válogatott oszlopainak számítottak. Legkomolyabb vetélytársuk az MTK-s Mándi Gyula volt, s a bivalyerős Fogl fivérekkel szemben jó helyezkedéssel igyekezett ellenfeleit megelőzni. Mándi 1921-ben játszott először és 1934-ben utoljára a válogatottban, majd edzőként Sebes Gusztáv mellett az Aranycsapat felkészítésében is részt vett. A húszas évek második felében Dudás Gyula is gyakran bekerült a legjobbak közé.
A harmincas évek elején új masszív páros alkotta a védelmet, Korányi I Lajos a Ferencvárosból és Bíró Sándor a III. Kerületből, később az MTK-ból. Erőteljesek voltak, a megszerzett labdát jól játszották meg. Erős konkurenciaharcban csiszolódott össze kettősük, mert például az újpesti Sternberg László, a debreceni Vágó József (ketten alkották az 1934-es vb-n a védelmet az osztrákok elleni negyeddöntőn) és Korányi klubtársa, Polgár Gyula is sokszor került be a csapatba. Polgár középcsatártól balhátvédig szinte minden poszton megfordult, az 1938-as, olaszok elleni vb-döntőn Bíróval alkotta a hátvédpárost.

A világháború alatt már jelentkezett az új generáció, elsősorban Rudas Ferenc a Ferencvárosból és Szűcs Sándor meg Kispéter Mihály Szolnokról. Szűcs később az újpestiek bajnokcsapatának tagja volt, Kispéter pedig a Ferencvárossal nyert bajnoki aranyérmet. Mindhárman erősek, gyorsak voltak és kiválóan fejeltek. Az ő időszakukban már három védővel játszott a válogatott. Mivel a háború után évekig az Újpest volt a legerősebb csapat, Gallowich Tibor szövetségi kapitány többször a teljes újpesti védelmet játszatta: Balogh II Sándor, Szűcs, Laborcz Lajos összetételben. Amikor viszont kilenc újpesti játszott a válogatottban (1947, Torino), Rudas volt az egyik más klubbéli futballista.
Az ötvenes évek egyik legképzettebb középhátvédje, Börzsey János 1948-ban mutatkozott be a legjobbak között; az MTK védője évekig meghatározó tagja volt a válogatottnak. Legnagyobb vetélytársa, Lóránt Gyula is abban az évben játszott először a nemzeti csapatban, de 1952-ig Börzsey uralta a posztot, aztán a Vasasból a Honvédba igazolt Lóránt. A két szélső poszton a dorogi Buzánszky Jenő és az MTK-s Lantos Mihály alkotta az Aranycsapat védelmét. Persze az előrelátó Sebes Gusztáv időnként fiatalokat is kipróbált, így például Kárpáti Bélát és Várhidi Pált.
A Libanon elleni 1956 tavaszi mérkőzésen az atlétából lett futballista, Mátrai Sándor először játszott a válogatottban, aki elsősorban gyorsaságáról és tökélyre fejlesztett becsúszó szereléseiről volt nevezetes. Hamarosan kialakult körülötte egy olyan védelem, amelynek valamennyi tagja 1932-ben született: Sipos Ferenc (aki sokszor fedezetként játszott), Sárosi László és Dalnoki Jenő (aki már az 1952-es olimpián is bekerült a csapatba).
Az 1962-es vb-n viszont a védelem tengelyében már Mészöly Kálmán játszott, aki remekül helyezkedett, ragyogóan fejelt, remek rúgótechnikáját pedig többek között tizenegyesek elvégzésénél kamatoztatta. Kortársa volt többek között Novák Dezső, Sóvári Kálmán, Ihász Kálmán és Káposzta Benő. A hatvanas évek második felében átalakult a válogatott védelme. Mészöly utódja az egyik legmegbízhatóbb magyar hátvéd, Páncsics Miklós lett, aki elképesztő gyorsasággal érte be a csatárokat. A válogatottban Vidáts Csabával, majd klubtársával, Bálint Lászlóval nagyszerű belső kettőst alkotott, ugyanis akkor már négy védő felügyelte a kapu előtti sávot. A két szélen többnyire Fábián Tibor és Juhász Péter játszott, de Noskó Ernő, Vépi Péter és Rab Tibor is gyakran szerephez jutott.
Az egyik legtechnikásabb védő a Videoton hátvédje, Kovács József volt, elegánsan irányította a védelmet, sokszor vállalkozott kockázatos labdakihozatalra. Ebben az időszakban működött egy fiatal kettős Újpesten, a Harsányi László, Horváth József duó, míg a két szélen is remek futballisták, Kolár Endre és az elnyűhetetlen Tóth József játszott, aki két vb-n volt csapattag. A hetvenes évek második felében Martos Győző és a csatárból lett védő, Török Péter viaskodott a kettes mezért, középen Kerekes Attila, Nagy III János, Kocsis István, Bálint, aki az egész évtizedet ,,lefedte” és Kereki Zoltán játszott. Aztán a Honvédban alakult ki egy remek védelmi sor; előbb Paróczai Sándor és Lukács Sándor, majd a Sallai Sándor, Nagy Antal, Garaba Imre, Varga József négyes követelt helyet a nemzeti csapatban. A nyolcvanas évek védelmében még Róth Antal, Kardos József, Péter Zoltán és Disztl László játszott gyakran. Később újra a ferencvárosiak domináltak a hátsó alakzatban: Pintér Attila, Keller József, Simon Tibor, Telek András, Lipcsei Péter, de egy-egy időszakban például Lőrincz Emil, Nagy Tibor, Mónos Tamás, Urbán Flórián, Bánfi János, Márton Gábor is meghatározó tagja volt a hátső sornak.
A kilencvenes évtized végén egy új négyes alkotta a védelmet: Korsós György, Hrutka János, Sebők Vilmos, Mátyus János. Többségük az 1996-os atlantai olimpiai csapatban is együtt játszott, de mostanában már egyikük sem tagja a keretnek.