London 2012: tizenhat érmet jósolnak Amerikából Magyarországnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.16. 15:17
Címkék
Tizenhat éremmel a 18. legeredményesebb nemzet lehet a jövő pénteken kezdődő londoni olimpián Magyarország - tűnik ki a USA Today internetes kiadásában elindított Olympic Medal Tracker-program előrejelzéséből.

A sportolók formáját és eddigi eredményeit összesítő „éremfigyelő” hetente változtatja a virtuális éremtáblázat állását és a versenyszámok első nyolc helyezettjének lajstromát annak függvényében, hogy ki hogyan szerepel a nemzetközi versenyeken.

A rendszer jelenleg három aranyérmet jósol: az úszó Gyurta Dánielnek 200 méter mellen, a kalapácsvető Pars Krisztiánnak és a tornász Berki Krisztiánnak lólengésben. Ez a szám megegyezik a Magyar Olimpiai Bizottság várakozásaival, a MOB minimálisan három aranyérmet és összesen tíz dobogós helyet vár, illetve 94 olimpiai pont megszerzését tűzte ki célul Londonban.

A program a 3 arany mellé 6 ezüst- és 7 bronzéremmel kalkulál a magyar küldöttség esetében – azaz kevesebbel, mint korábban. Tavaly júliusban, egy évvel az olimpia előtt 8 arany mellé 6 ezüstöt és 9 bronzot jósolt. Novemberben 5 első, 6 második és 11 harmadik helyezéssel számolt az amerikai oldal szimulátora, száz nappal az ötkarikás játékok kezdete előtt, 2012 áprilisában pedig 4 aranyat, 7 ezüstöt és 6 bronzot várt a magyar sportolóktól.

Legfrissebb hírek

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkyokusin Eb-n

Egyéb egyéni
1 perce

Hetedosztályú német csapatnál folytatja Vadócz Krisztián

Minden más foci
16 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
25 perce

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
37 perce

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
46 perce

Budapest Maraton Fesztivál: világraszóló teljesítményre készül Boronkay Péter és Nagy András

Atlétika
1 órája

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
1 órája

Heti program: Bajnokok Ligája, Európa-liga, NB I és Formula–1

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik