London 2012: nem Beckham gyújtja meg az olimpiai lángot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.13. 11:39
Címkék
Nem David Beckham, a 115-szörös angol válogatott labdarúgó fogja meggyújtani az olimpiai lángot a július 27-én kezdődő londoni ötkarikás játékok megnyitóünnepségén – legalábbis ezt sugallja a legfrissebb nyilatkozata.

A 37 éves klasszis azt mondta, szerinte a lángot egy olimpikonnak kell meggyújtania, aki „hihetetlen dolgokat vitt véghez és aranyérmeket nyert az országnak".

Stuart Pearce, a brit olimpiai labdarúgó-válogatott szövetségi edzője június végén úgy döntött, nem válogatja be Beckhamet az ötkarikás csapat három túlkoros játékosa közé. A futballtornán alapvetően 23 éven aluli futballisták szerepelhetnek, de csapatonként három túlkoros nevezésére is lehetőség nyílik. Beckham – a londoni játékok pályázatának nagykövete – akkor nem tagadta, csalódott, hogy nem játszhat az olimpián, de hozzátette, „nem lesz nála nagyobb szurkolója az együttesnek".

Legfrissebb hírek

Barca–PSG: Luís Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
1 perce

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
18 perce

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
26 perce

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
45 perce

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
51 perce

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
1 órája

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik