London 2012: Nadal mindent megtesz a térde gyógyulásáért

Vágólapra másolva!
2012.07.15. 06:42
Rafael Nadal mindent megtesz azért, hogy a londoni olimpiára felépüljön térdsérüléséből.
„Kemény időszak ez, de sokat dolgozom azért, hogy százszázalékos állapotban legyek” – jelentette ki a világranglistán jelenleg harmadik spanyol teniszező, aki hazája zászlaját viszi majd a július 27-én kezdődő megnyitóünnepségen.A 2008-as pekingi olimpián egyesben aranyérmes Nadal az ötkarikás játékok fontosságáról is beszélt: „Az olimpia kiemelkedő jelentőségű verseny, hiszen csak négyévente rendezik meg, így egy teniszező pályafutása során két vagy három alkalommal vehet részt rajta. Szerencsés és büszke vagyok, hogy Pekingben győzni tudtam” – mondta.Nadal a wimbledoni tornán meglepetésre már a második körben kiesett, majd az orvosai 15 napos pihenőt írtak elő számára, hogy a londoni olimpiára teljesen rendbe jöjjön.
Legfrissebb hírek

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
10 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
20 órája

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
20 órája

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27
Ezek is érdekelhetik