London 2012: elbúcsúztatták a debreceni olimpikonokat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.23. 16:34
A város és a klub vezetői hétfőn elbúcsúztatták a Debreceni Sportcentrum (DSC) londoni olimpiára utazó három versenyzőjét, Risztov Éva úszót, Kazi Tamás futót és Madarász Tamás cselgáncsozót.
Orendi Mihály, a DSC ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy míg négy éve Pekingben csak egy versenyzőjük vehetett részt az olimpián, addig az idén hárman is ott lesznek az ötkarikás játékokon úgy, hogy a magyar csapat létszáma kevesebb mint 2008-ban volt.Kósa Lajos polgármester hatalmas sportteljesítménynek nevezte, mely szerint Risztov Éva és Madarász Tamás is úgy tudta beverekedni magát az olimpiai keretbe, hogy korábban már felhagytak a versenysporttal. A korábbi labdarúgó Kazi Tamásról szólva pedig úgy fogalmazott: „lám, focistaként is ki lehet jutni az olimpiára, csak jó számot kell választani.”Kazi a felkészüléséről beszélve kiemelte, hogy viszontagságos volt az idei éve, de már túl van azon a formahanyatláson és edzettségi problémán, ami miatt kihagyta a helsinki Eb-t. Mivel versenyszámában, 800 méteren nagyon „sűrű” a mezőny, szerinte óriási szenzáció lenne a döntőbe jutás, de megpróbál meglepetést szerezni.„Számomra az olimpia ajándék így, százévesen” – mondta a játékokon három számban, 400 és 800 méter gyorson, illetve a 10 km-es nyílt vízi versenyben is érdekelt Risztov Éva, aki azt jegyezte meg, hogy egy nagyon jól sikerült ob-n és Eb-n van túl.Madarász Tamás számára az olimpia „ajándék a négyzeten”, mert már felhagyott a versenysporttal és a civil életben kezdett dolgozni, amikor értesítették arról, hogy a cselgáncsban alkalmazott bonyolult pontrendszer sajátosságai miatt bekerült az utazó keretbe. Ugyanakkor, mint hangsúlyozta, azóta kemény edzésbe kezdett, s jelezte: „nem azért dolgoztam, hogy tíz-húsz-harminc másodpercért utazzak Londonba.” A búcsúztatáson ajándékcsomaggal lepték meg Csősz Imre debreceni cselgáncsozót, aki húsz éve, a barcelonai olimpián szerzett bronzérmet.
Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bolgár csapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst

Minden más foci
2025.10.15. 10:03

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40

Ötvös Bence: Nem esik jól, ha így úszik el a győzelem

Labdarúgó NB I
2025.10.07. 08:16

Megszorongatta a Debrecen a meccsre beeső Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 17:35
Ezek is érdekelhetik