London 2012: Ausztrália 1992 óta legkisebb csapatával indul

Vágólapra másolva!
2012.07.11. 12:27
Az 1992-es olimpia óta a legkisebb, 410 fős ausztrál csapat utazik a londoni ötkarikás játékokra.

A szerdán véglegesített kontingens 25 sportolóval kevesebb, mint a négy éve Pekingben 14 arany, 15 ezüst és 17 bronzérmet szerző, ezzel az összesített rangsorban hatodikként végző küldöttség. Lényegesen nagyobb azonban a húsz évvel ezelőtti barcelonai olimpián szerepelt, 290 versenyző alkotta csapatnál, amely tizedik lett.

Az Ausztrál Olimpiai Bizottság elvárása az ötödik hely az országok különversenyében. A hagyományosan jól szereplő Kína, Oroszország és az Egyesült Államok várható az első három helyre, míg a házigazda Nagy-Britannia a negyedikre. Az ausztrálok feltételezhetően a franciákkal, a németekkel, az olaszokkal és a japánokkal viaskodnak majd azért, hogy az ötödik legjobbak legyenek az éremgyűjtésben a július 27-től augusztus 12-ig tartó XXX. nyári olimpián.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
7 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16
Ezek is érdekelhetik