London 2012: a királynő unokája is indul a játékokon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.12. 06:58
Címkék
A brit válogatott kötelékében részt vesz az olimpián II. Erzsébet királynő lányunokája, a lovassportban jeleskedő Zara Phillips.

A 31 éves sportoló – Anna hercegnő lánya – sorozatban jól teljesített a felkészülési versenyeken, különösen Bramhamban ért el szép sikert (harmadik lett) High Kingdom nevű lovával, így kiérdemelte a helyet a válogatottban.

„Fantasztikus, hogy megadatik ez a lehetőség. Nagyon izgatott vagyok, alig várom, hogy nyeregbe üljek" – fogalmazott közleményében Zara Phillips, aki ezzel szülei nyomdokaiba lép.

Anna hercegnő és első férje, Mark Phillips ugyanis egyaránt képviselte a brit színeket ötkarikás játékokon. Előbbi 1976-ban Montrealban versenyzett, utóbbi pedig tagja volt az 1972-ben Münchenben aranyérmes, míg 1988-ban Szöulban ezüstérmes brit válogatottnak.

Zara Phillips, a brit trónöröklés rendjében 14. helyen álló királyi unoka 2006-ban világbajnok lett, a BBC közszolgálati csatorna az év sportemberévé is megválasztotta. Úgy volt, hogy Toytown nevű, kivételesnek tartott lovával indul a 2008-as pekingi olimpián, de az állat az utolsó pillanatban megsérült.

Erzsébet királynő unokáját kiváló lovasnak tartják, megítélések szerint gyors és jól bírja a nyomást.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
1 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
1 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
2 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
2 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
2 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik