London 2012: doppingellenes együttműködést kötöttek a FINA-val

Vágólapra másolva!
2012.04.03. 16:52
Címkék
A doppingellenes küzdelemben szorosan együttműködik a londoni olimpia ideje alatt a FINA, a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség és a brit antidopping-ügynökség.

A megállapodás szerint mindenek előtt információ- és adatcserével segítik egymást a tiltott segítséget igénybe vevők leleplezése érdekében.

„Jóllehet vég nélküli háború ez, a rendelkezésre álló technológia azonban alkalmassá tesz bennünket arra, hogy az eddiginél hatékonyabban buktassuk le azokat, akik csalnak” – jelentette ki Julio Maglione, a FINA elnöke.

A házigazdák részéről a UKAD vezetője, Andy Parkinson azt mondta: „Bármely sportoló, aki az Egyesült Királyságba látogat, verseny vagy edzés közben is számolhat azzal, hogy bármikor és bárhol tesztelhetik.”

A UKAD hasonló egyezményt írt alá a nemzetközi kerékpáros- és az atlétikai szövetséggel is.

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
6 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
6 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
7 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik